Ugrás a tartalomra

Nagy az érdeklődés a falugazdász iroda iránt Törökbecsén

2021.12.06
11:55
Forrás
Pannon RTV
A szolgáltatást a magyarországi Agrárminisztérium támogatásával, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége működteti.

Az elmúlt tíz hónapban mintegy száz kisgazda fordult tanácsért a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székházában működő falugazdász irodába Törökbecsén. A hivatal hetente egyszer, kedden reggel nyolc órától délig fogadja a gazdálkodókat, mindazokat akiknek bármiféle mezőgazdasági tevékenységgel vagy pályázattal kapcsolatos kérdésük van.

A február 9-én nyitott irodában az ügyfeleket Fehér Kálmán falugazdász fogadja, aki elmondta, hogy a bánáti kisgazdák főként pályázatokkal kapcsolatban fordultak segítségért, zömében méhészek, állattenyésztők jelentkeztek.

Mindemellett a kisgazdák a felvásárlási árakkal, vagy akár földműveléssel, konyhakertészettel, gyümölcstermesztéssel kapcsolatos információkat is első kézből kaphattak.

Az irodának köszönhetően idén a törökbecseiek is csatlakozhattak a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem elnevezésű jótékonysági programhoz, melyre az elmúlt években a Tisza-menti szórványfaluban nem volt lehetőség.

A tervek szerint a bánáti faluban kora tavasszal szakmai előadásokat szerveznek, amelyek megvalósítása a járványhelyzettől függ.

A Törökbecsén működtetett falugazdász iroda szolgáltatása karácsony és újév között szünetelni fog, azonban januártól a megszokott időpontban újra várják a gazdákat.

Törökbecse
falugazdász
falugazdász iroda

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.