Ugrás a tartalomra

Nagybecskerekre látogatott Baden-Württemberg küldöttsége

2018.04.17
22:17
2018.04.18
18:00
Forrás
Pannon RTV
Baden-Württemberg német tartomány küldöttsége kedden Belgrádban tárgyalt a szerbiai környezetvédelmi minisztérium képviselőivel, ezt követően ellátogattak Nagybecskerekre is.

A megbeszélések témája pedig a bioenergia fejlesztése terén való további együttműködés volt. A botosi 600 kilowattos bioerőmű a villanyáramot biogázból állítja elő, nyersanyaga pedig növényi eredetű hulladék. A villanyáramot átveszi Szerbiai Villanygazdaság is. A melléktermékként pedig kiváló minőségű organikus trágyát és olcsó hőenergiát állítanak elő. További tervük pedig az, hogy Botos legyen az első távfűtéssel rendelkező falu Szerbiában.

Branislav Pomoriški, igazgató, Bioelektra Kft.: A közérdek és a magánérdek partnerségéről van szó. A privát és a közérdek találkozásáról. A közérdek pedig az, hogy Botos középületei és más létesítményei távfűtést kapjanak, ami olcsóbb lesz a mostaninál. Hogy társaságunk ne dobja el az energiát, hanem oly módon hasznosítsa, mint ahogyan azt a fejlett országokban teszik.”

Szerbia és Baden-Württemberg tartomány között 2014 óta áll fenn kapcsolat a bioenergia fenntartható előállítása terén, és az újrahasznosítható energiaforrások fejlesztésében. Andre Baumann, Baden-Württemberg tartomány képviselője: „Egyrészt őrizzük az éghajlati viszonyokat, környezetünket, másrészt pedig ennek haszonélvezői a helyi emberek, mert kedvezőbb és a földgáznál és más fosszilis energiaforrásnál olcsóbb energiához jutnak.”

Az önkormányzat érdeke is, hogy takarékoskodjunk a középületek fűtésén - jelentette ki Čedomir Janjić Nagybecskerek polgármestere. „A botosi projekt rendkívül érdekes. Tanúi lehettek annak, hogy két évvel ezelőtt egy sportcsarnokot nyitottunk meg a faluban, a szállodát is felújították, létezik iskola, vannak közintézmények és nem kis összeget fordítunk az épületek fűtésére. Ez egy nagyszerű elgondolás arra, hogyan takarékoskodhatunk.”

Szerbia nemzetközi kötelezettséget vállalt arra, hogy 2020-ig az ország területén felhasznált energia 27 százalékát megújuló energiaforrásból biztosítja.

Nagybecskerek
Baden-Württemberg

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.