Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Nagyobb támogatás a civil szervezeteknek Magyarkanizsán

2023.06.05
15:19
2023.06.05
16:44
Forrás
Pannon RTV
48 civil szervezettel írt alá támogatási szerződést Magyarkanizsa önkormányzata. Ebben az évben 16 millió dinárt tudtak elkülöníteni erre a célra, ami 30 százalékkal nagyobb tételt tesz ki, mint az elmúlt évben.

A Tisza-menti község területén az egyesületek munkájának köszönhetően éves szinten közel 300 rendezvény valósul meg, amelyek többsége már több éves múltra tekint vissza.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere: „A civil szervezetek aktivitásai minden évben hozzájárulnak ahhoz, hogy a községi, akár programok, akár pedig községi szakmai tevékenységek, minél sokrétűbbek legyenek, és az élet majdnem minden területére kiterjedjen, hiszen a civil szervezeti támogatásokon keresztül a környezetvédő szervezeteken át, az ifjúsági szervezeteket, kultúregyesületeket, a szakmai mezőgazdasági szervezetekig, vagy éppen az ifjúsági tevékenységgel foglalkozó szervezeteket támogatjuk, nagyon sokrétű és széles körű a támogatási paletta.”

civil szervezetek
támogatás
Magyarkanizsa
Fejsztámer Róbert

Most

15:49, Frissítve: 16:01

Együtt a sikerért!

Együttműködési megállapodást írt alá több szerbiai szabad övezet és az ezekben működő vállalatok illetékesei. Ehhez csatlakoztak egyebek mellett szállodák, a szabadkai Építőmérnöki Kar és egyéb partnerek.
14:41, Frissítve: 16:07

Megérkezett a Petőfi-busz Vajdaságba

A Petőfi Irodalmi Múzeum „Átröpülök hosszában hazámon” című vándorkiállítása a vajdasági Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként három napon át Vajdaság hat településen állomásozik.

Népszerű