Ugrás a tartalomra

Nagyon várják az új medencét a bajsaiak

2017.07.26
21:19
2024.03.19
08:36
Végéhez ért a bajsai medence újjáépítésének első fázisa, elkészült az új betonszerkezet. A beruházás értéke 12 millió dinár.

A helyi közösség a medence környékének, a parknak, a kosárlabdapályának felújítására idén közel 1 millió dinárt fordított. A cél egy rekreációs központ kialakítása, mely a helyieknek és a vendégeknek is kikapcsolódást nyújthat.

A falu apraja-nagyja nosztalgiával gondol vissza a régi medencére, és várják, hogy ismét legyen hol tölteni a nyári meleg napokat.

Milasinović Kinga, Bajsa: „Sokat fürödtünk, lubickoltunk, és nagyon szeretném, ha a gyerekeimnek is ebben a medencében, vagyis az újonnan épült medencében lehetőségük lenne fürödni, hűsölni és úszni megtanulni.”
Hevér Martin, Bajsa: „Azért várjuk, hogy bírjunk úszni, találkozni a barátokkal, fiatalokkal és szerintem jó móka.”
Vince Verona Mária, Bajsa: „Most már alakul talán a park is, várjuk, hogy ezeknek a fiataloknak is legyen szórakozás, ami ilyenkor kellene.”
Plahi György, Bajsa: „Várjuk, régóta kellett volna ezt megcsinálni, mert elég rozoga állapotban volt.”

A több, mint hatvan éves régi medencét lebontották, majd június elején kezdték el újjáépíteni, mostanra az új betonszerkezet készült el. Az újjáépített bajsai medence 20x33 méter nagyságú, legsekélyebb pontja 120 centiméter, legmélyebb pontja pedig 2 méter.

A munkálatok első fázisa 12 millió dinárba került, melyet a bajsai helyi közösség községi fejlesztési eszközökből fedezett. Plohl Edvin, titkár, Bajsa HK: „A második fázisra pedig próbálunk pályázni, és pályázati úton befejezni. Ezeket az eszközöket a Nagyberuházási Igazgatóságnál pályázzuk. 18 millió dinár hiányzik ahhoz, hogy befejezzük, ezt az idén, reméljük, megkapjuk, és már az idén elkészülhet.”

A medence kiépítésével a helyi közösség egyúttal egy rekreációs központot hozna létre. Lackovics Károly, tanácselnök, Bajsa HK: „A park is abszolút egy új vázlatban jelenik meg, majdnem egy millió dinár az idei évben lett ráfektetve, hogy felújítottuk a világítást, a kosárlabdapályát, a padok fel lettek téve.”

Az új bajsai medence a tervek szerint korszerű vízszűrő berendezésekkel rendelkezik majd, gyermekpancsolót, öltözőket és vendéglátó egységeket is kialakítanak körülötte.

Bajsa
medence
Park
Lackovics Károly
Plohl Edvin

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.