Ugrás a tartalomra

Napkollektorokat kap a szabadkai Gerontológiai Központ

2018.10.23
14:39
2018.10.23
18:33
Forrás
Pannon RTV
Napkollektorokat helyeznek fel a szabadkai Gerontológiai Központ tetőszerkezetére. A munkálatok várhatóan húsz napon belül be is fejeződnek.

A központban már több mint tizenkét éve folynak fejlesztések az energetikai hatékonyság terén - mondta el a Gerontológiai Központ igazgatója. Nenad Ivanišević hozzátette, a tartományi kormány támogatta a nyílászárók cseréjét, a falak szigetelését, a LED lámpák, valamint a napkollektorok felszerelését.

Nenad Ivanišević, igazgató, Gerontológiai Központ, Szabadka: „Fontos kiemelni, hogy az összes befektetésnek köszönhetően eddig több mint húszmillió dináros megtakarítást valósítottunk meg. 12 év alatt. Ami, úgy gondolom, hogy a befektetések létjogosultságát igazolja. És nem kevés pénzről van szó, a tartományi kormány több mint 70 milliót fektetett energetikai projektekbe.”

A napkollektorokat a Gerontológiai Központ ötödik emeletén állítják fel. Ezt a projektet a Tartományi Energetikai, Építkezési és Közlekedési Titkársága támogatta csaknem 2,5 millió dinárral.

Nenad Grbica, tartományi energetikai, építkezési és közlekedési titkár: „Minden dinár megtalálja a helyét. A szabadkai Gerontológiai Központ jó példája a lelkiismeretes és jó vezetésnek, amely a felhasználók, ugyanakkor a központ foglalkoztatottjainak és a költségvetés érdekében is történik.”

A munkálatokat várhatóan húsz nap alatt befejezi a belgrádi kivitelező.

napkollektor
Gerontológiai Központ
napenergia

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű