Ugrás a tartalomra

Napok óta nagyon szennyezett a levegő Szabadkán

2021.11.15
19:33
Forrás
Pannon RTV
Az észak-bácskai városban esténként olyan magas a részecskekoncentráció, hogy jobb nem tartózkodni a szabad levegőn, és a szakemberek szerint a szellőztetés sem ajánlatos.

Több napja egészségtelen kategóriába sorolható a levegőminőség Szabadkán. A városban a domináns szennyezőanyag a szálló por, illetve angol rövidítéssel PM 10-es és PM 2,5 mikrométer átmérőjű részecskék. Ezek a dízel motorokból származó részecskékből, lebegő hamuból, ásványi porból tevődnek össze - mondják a szakemberek. A levegő minőségére az időjárás is kihat, szeles, csapadékos napokon sokkal alacsonyabb a szennyezettség. Szabadkán két mérőállomás van, az egyik a legforgalmasabb útkereszteződésnél, a Pátria szálló mellett található.

Mirjana Bonić, vegyészmérnök, Közegészségügyi Intézet, Szabadka: „El kell mondanom, hogy városunkban az év folyamán a levegőben előforduló szennyező anyagok koncentrációja változó. Ősszel és télen átlagosan magasabb a szennyező részecskék koncentrációja, mint a nyári időszakban. Ez azért van, mert a nyár folyamán a domináns szennyező forrás a közlekedés, a téli hónapokban pedig ehhez jönnek még az egyéni fűtési rendszerek.”

Minél kisebbek a szennyező részecskék, annál messzebbre tudnak eljutni, és annál mélyebbre kerülnek az ember tüdejébe. A fokozott légszennyeződés akár az egészséges embereknél is okozhat kellemetlen tüneteket. Ez általában felső légzésszervi irritációval indulhat – mondja dr. Pajor Margit doktornő. Okozhat könnyezést, kaparó érzést a torokban, esetleg fulladó érzést, köhögést és légszomjat is kiválthat.

Dr. Pajor Margit, általános orvos: „Erre különösen érzékenyek a szívbetegek, akik koszorúér megbetegedéssel élnek, vagy pedig akiknek szívmegterhelési kardiomiopatiában. Különösen érzékenyek a tüdőbetegek, akár az asztmások, akiknél asztmatikus rohamot is kiválthat egy-egy ilyen nagy koncentrációjú szén-dioxid, szén-monoxid, kén-monoxid tartalom.”

A szakember hozzátette, fokozottan kell figyelniük a várandós kismamáknak, de a 14 évnél fiatalabb gyerekek is érzékenyek, mert a tüdejük még fejlődésben van. A szennyezett levegő káros hatással van a kültéri munkát végző emberekre, és azokra a sportolókra, akik szabadtéri edzéseken vesznek részt.

Szabadka
légszennyezés

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.