Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Hoffmann Artúr

Ne vezess az érettségi esten!

2019.05.09
15:27
2019.05.09
19:16
Forrás
Pannon RTV
Erre figyelmeztetik a fiatalokat, ugyanis minden nyolcadik halálos baleset okozója az alkoholfogyasztás Szerbiában.

Az áldozattal járó balesetek több mint fele pedig a fiatal sofőrök figyelmetlensége miatt történik meg. A belügyminisztérium kezdeményezésére az érettségizőket külön figyelmeztetik a közlekedés veszélyire.

A temerini Vida Dávid általában gyalogosan és kerékpárral közlekedik, de kipróbálta már az autóvezetést is. Az idén érettségiző középiskolás szerint a fiatalok nem veszik komolyan a közlekedésben rejlő veszélyeket: „Hogy ne hajtsanak, amikor részegek, oda kell figyelni, hogy hol megy át, hol nem megy át, zebrán, hogy nem kell átvágni, mert történhet bármi.”

 

Az előírások megszegése sokszor tragikusan ér véget. Milan Srdić fiatal labdarúgó védőfelszerelés és bukósisak nélkül indult útnak motorjával. Szabálytalanul előzött, amikor nekiütközött a szembe jövő járműnek. Kerekesszékbe kényszerült, azóta a fiatalok tájékoztatásának szenteli életét. A Szerbiai Paraplégiás és Kvadriplégiás Mozgássérültek Egyesülete tagja: „Manapság a biztonságos közlekedés legnagyobb ellensége az alkoholfogyasztás, a gyorshajtás, a biztonsági öv mellőzése, valamint a védőfelszerelés nélküli motorozás.”

Napi szinten átlagosan 3500 ember hal meg közlekedési balesetben a világon - ez ugyanannyi mintha naponta 7 utasszállító repülőgép zuhanna le. A szerencsétlenségek számát illetően hasonló a helyzet Vajdaságban is. Dragan Bjeljac, a temerini önkormányzat Közlekedésbiztonsági Tanácsa elnöke: „A balesetek legtöbb áldozata 15 és 30 év közötti, tehát fiatal sofőrökről van szó. Az áldozatok csaknem harmada éjfél és reggel hat között szenvedett balesetet a temerini utakon, olyankor, amikor a legkevesebb jármű közlekedik. A legtöbb halálos kimenetelű baleset pénteken történt, a legtöbb könnyű és súlyos sérülést pedig szombaton szenvedték el a szerencsétlenségek áldozatai.”

2014-ben három újvidéki fiatal az érettségi bálról hazafelé tartott, amikor beléjük rohant egy piroson áthaladó autó. A végzősök halála óta a belügyminisztérium minden évben megrendezi az Érettségi elnevezésű projektet. Ivan Ember temerini rendőrparancsnok-segéd: „A projekt célja a megelőzés, ami a garázdaságot és az erőszakos viselkedést illeti az érettségizők körében. Ettől azonban szélesebb körű akcióról van szó, érintjük az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás veszélyeit, valamint a biztonságos közlekedést is ismertetjük.”

A belügyminisztérium és a Köztársasági Közlekedésbiztonsági Ügynökség projektjében legutóbb a temerini érettségizőket figyelmeztették arra, hogy az érettségi bálra gyalogosan, tömegközlekedéssel vagy taxival menjenek.

alkoholfogyasztás
előadás
Temerin

Most

21:21

A költő mögött az ember

Osztovits Szabolcs magyarországi művészettörténész Petőfi a magán-és közéletben címmel tartott előadást a VM4K-ban a Csütörtök esték programsorozat részeként.
20:29

Petőfi Júliának rappelt

A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Népszerű

Lövöldözés Zomborban

Lövöldözés volt Zomborban, két rendőr is megsérült. A közmédia cikkében az áll, hogy a rendőröket családon belüli erőszakos esethez riasztották.

Ákos koncert a Nyárhangoló Fesztiválon

Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.