Ugrás a tartalomra

Négynapos programsorozattal készülnek a Dužijanca szervezői

2022.08.10
15:34
2022.08.10
16:40
Forrás
Pannon RTV
A csütörtöki nyitónapon, napközben kézműves vásárral, este pedig irodalmi esttel várják az érdeklődőket.

Pénteken és szombaton este nyolckor tambura zenétől lesz hangos Szabadka főtere. Az aratóünnepség egyik fő momentuma minden évben az ünnepi szentmise, amit Szent Teréz-székesegyházban tartanak vasárnap. Ilyenkor a szokások szerint az aratás befejezésével hálát adnak az idei búzatermését és az első lisztből készült kenyérért.

A vasárnapi szentmise után díszes ruhákba öltözve vonulnak végig a város központjáig, ahol átadják a megszentelt kenyeret a város polgármesterének.

Marinko Piuković, a Dužijanca Bunyevác Horvát Egyesület igazgatója: "Vasárnap, a Dužijanca ünnepén a körmenet kilenc órakor indul a templomtól, és a Kéri templomtól a székesegyházig tart a menet. A Belgrádi úton, majd a Zágráb utcán, a Petőfi Sándor utcáig, a körforgalomig, majd a katedrális felé fordulva. Ez idő alatt a közlekedés szabályozva lesz, a forgalom és a buszjáratok menetrendje, és a buszközlekedés is az ünnepi felvonulás menetének időpontjához igazodik majd."

Dužijanca
program
aratás
ünnepség

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.