Ugrás a tartalomra

Néhány napon belül elkészül Noszán a művelődési otthon

2022.03.20
19:47
2022.03.20
20:17
Forrás
Pannon RTV
Az épület a gyakorlatban közösségi házként fog működni. A noszaiak akár már a nyár elejétől birtokukba vehetik az új művelődési otthont, amelyben helyet kap a Vackor óvoda kihelyezett bölcsődéje is.

Nagyböjt harmadik vasárnapján Koncz István plébános szolgáltatott szentmisét a noszai templomban, amelyen mások mellett részt vett Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, dr. Pásztor Bálint, a Szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke, és Kern Imre szabadkai alpolgármester is. A misét követően mindannyian átvonultak a befejezés előtt álló új művelődési otthonba.

Kis Torma András: „Nagyon fontosnak tartom, mivel egy bölcsődét is kialakítanak. Úgy gondolom, hogy a faluban is megtartó ereje lesz már a bölcsődének. A környékben csak Királyhalmon van, ezért nagyon örülünk, hogy itt is kialakítanak egy bölcsödét.  Ezt a szép nagy termet is ünnepségekre, rendezvényekre ki tudjuk majd használni.”

Nagy István, a kivitelező cég tulajdonosa és igazgatója szerint az épület belterében az utolsó simítási munkálatok folynak.

„Egyelőre időben vagyunk, április elsejéig kell befejeznünk. Apró munkálatok maradtak. A homlokzaton maradt még kis javítás, rákapcsolni a vizet a rendszerre, a függönyöket felrakni, leborítani a színpadot a szőnyeggel, behordani a bútorokat az apartmanokba.”

 

Az épületben két négyszemélyes szobát rendeznek be, a messzebbről érkező fellépők és kíséretük elszállásolására, de lesz négy-négy két- és egyszemélyes szoba is – emelte ki Kovács Elvira, A VMSZ noszai szervezetének elnöke.

„A helyi emberek összejövetelére kezdett el épülni legelőször is, utána pedig tovább gondolva a színjátszó csoport, a művelődési egyesületeknek a létezését fogja biztosítani, és ami nagyon nagy öröm számunkra, hogy egy bölcsődét is el fogunk tudni itt indítani.”

Az elkövetkező néhány napban befejeződik a kivitelezési munkálatok egésze, ígérte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

„Azt követően lesz egy technikai átvételi folyamat, ami a sokéves átlagból kiindulva egy, másfél hónapot biztos, hogy igénybe fog venni. Tehát valamikor kora nyáron várható, hogy az épület használatba vétele megtörténhet. Ami a művelődési életet, illetve a közösségi tereket illeti, ez azt jelenti, hogy nyártól funkcióba kerül.”

Ami pedig a Vackor óvoda kihelyezett bölcsődei tagozatát illeti, az a szándék, hogy az iskolaév kezdetével, tehát szeptember elsejével tudjon nyitni, és 15 egytől három éves gyerek elhelyezésére nyújt majd lehetőséget, tette hozzá a VMSZ elnöke.

Szabadka
Nosza
Pásztor István
Dr. Pásztor Bálint
Nagy István

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.