Ugrás a tartalomra

Nem árválkodnak az árvácskák Törökbecsén

2020.11.19
12:59
2020.11.19
15:33
Forrás
Pannon RTV
30 ezer árvácskapalántával díszítik a település virágágyásait. Az akciót több éve a helyi Komunalac Közvállalat végzi.

Tizennégy éve, hogy egész évben virágok ezrei lepik el a zöldterületeket Törökbecsén, kilenc éve pedig annak, hogy ősszel is ültetnek. A téli hónapokban különféle színű árvácskák ékesítik a település bejáratánál lévő körforgalmat, a mozi épülete előtti kertecskét, a Tisza-sétányt, emellett pedig a település központjában lévő 400 négyzetméteres ágyást is, ahol a földbe mintegy 4000 palánta kerül.

Galetin Piroska: „Ezekben gyönyörködünk, nem csak én, úgy gondolom bárki, aki erre sétál. Ez igen kedvező, valahogy az embert felvidítja ebben a szomorkás világban.”

Gazdaságossági céllal az árvácskapalántákat a helyi Komunalac Közvállalat udvarában lévő fóliákban nevelik ki.

Molnár Erika, alkalmazott, Komunalac Közvállalat, Törökbecse: „Az árvácskák ültetése a vállalatban kezdődik, azzal, hogy magokat vetünk a kis műanyagcsészékbe, és azután a virágágyásokba kerülnek, amikor már a növények olyan 3-4 cm magasak. A virágágyásokat először is madzaggal kihúzzuk, hogy a sorok szépek legyenek, és akkor kezdünk a virágok színével játszani. Hogy ilyen perzsaszőnyeget kapjunk belőlük.”

Az árvácskák ültetését három éve kiterjesztették a községhez tartozó Beodra-Karlovára, Kumánra, valamint Bocsárra is. A legtöbb palánta Törökbecsét díszíti.

Sofija Blažin, kertészmérnök, Komunalac Közvállalat, Törökbecse: „Harmincezer árvácskát ültettünk a zöld övezetekbe. Ebből mintegy tizennyolcezret Törökbecsén. Arra törekszünk, hogy a zöld övezeteink szépek legyenek, hogy a helyiek, akik erre sétálnak, jól érezzék magukat, különösen a virágágyások közvetlen közelében. Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartjuk azt, hogy évről évre fejlesszünk, azzal a céllal, hogy a tevékenységünk, sikeresebb, szebb legyen.”

A bánáti községben idén a 30 ezer árvácskából 18 ezer a törökbecsei, 4 ezer a kumáni, 6 ezer a beodra-karlovai és 2 ezer a bocsári kertecskékbe került.

árvácska
Törökbecse
palánta
virágágyás
akció
Komunalac

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.