Ugrás a tartalomra

Nem történt gyermekrablási kísérlet Magyarkanizsán

2018.10.17
16:40
Forrás
Pannon RTV
Magyarkanizsa önkormányzata közleményben tájékoztatja a lakosokat, hogy a rendőrséghez nem érkezett gyermekrablási kísérletről bejelentés.

Emellett sem gyanús, idegen rendszámú gépjárművek oktatási intézmények környékén történő megjelenéséről sem volt bejelentés. A szerbiai Belügyminisztérium tájékoztatója szerint a más városokban történt esetek kapcsán is kiderült, hogy hamis bejelentések voltak. A szerbiai Oktatásügyi minisztérium kéri a szülőket, hogy fokozottan figyeljenek gyermekeik biztonságára, szorgalmazzák a gyermekek kíséretét, illetve csoportosan közlekedjenek. Magyarkanizsa önkormányzata arra kéri a polgárokat, hogy amennyiben tudomásukra jut községbeli gyermekrablási eset, vagy fenyegetettségről szereznek tudomást, azonnal jelentsék a magyarkanizsai rendőrállomáson. Magyarkanizsa önkormányzata az utóbbi napok közbiztonságot, és azon belül is elsősorban a kiskorúak biztonságát érintő eseményekkel, közösségi oldalakon megjelent bejegyzésekkel kapcsolatban adta ki közleményt.

Magyarkanizsa
gyermekrablás

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.