Ugrás a tartalomra

Nyolcezer védőmaszk érkezett a szabadkai városházára

2020.11.23
14:39
2020.11.23
15:48
Forrás
Pannon RTV
A cél az, hogy az épületben működő hivatalok dolgozói és az ügyintézők is védettek legyenek a koronavírustól. Az adomány Magyarországról érkezett, és a Szabadkai Egyházmegye által működtetett helyi Caritas segítségével jutott célba.

November 11-én Magyarország szabadkai főkonzulátusának munkatársai pakolták ki a Magyarországról érkezett védőmaszkokat a kelebiai plébánia udvarában. Az adományozó egy Magyarországon élő kínai üzletember, aki a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésével juttatta el az adományt Vajdaságba.

Most, két héttel később a Caritas szabadkai szervezetének képviselői segítségével dr. Pásztor Bálintnak nyolcezer védőmaszkot adtak át szabadkai Városháza főbejárata előtt. Ric Gábor, a Caritas szabadkai igazgatója elmondta, hogy november 11-e óta folyamatosan osztják a maszkokat, már csak egy önkormányzat és néhány plébánia maradt hátra: „A mai napra esett, hogy a szabadkai önkormányzatnak átadjuk és ők ezt utána tovább tudják osztani a munkatársaknak és más szervezeteknek, illetve oda, ahova ők a legjobbnak tartják. Ami a küldemény többi részét illeti, még maradt egy önkormányzat és pár plébánia, akik még nem kapták meg.”

Dr. Pásztor Bálint, a Városi Képviselő-testület elnöke elmondta, a városvezetés és a Caritas együttműködésének eredményeként valósulhatott meg az adományozás: „Ez általában abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy a város segíti a Caritasnak a munkáját, de most első alkalommal történt meg fordítva, vagyis most a Caritas közbenjárásával jutott el ez a nyolcezer maszk a városházára.”

Dr. Pásztor Bálint hozzátette, hogy mindegyik közigazgatási dolgozó fejenként huszonöt maszkot kap, ami a következő hetekre biztosan elegendő lesz.

védőmaszk
Szabadka
Városháza
Caritas
Ric Gábor
koronavírus
adomány

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.