Ugrás a tartalomra

Óbecse: Több pénz jut az utak karbantartására

2019.03.06
10:16
2019.03.06
19:10
Forrás
Pannon RTV
A tavalyihoz képest kétszer annyi pénzt áldoznak az idén Óbecse községben az utak kátyúzására.

Az illetékes közvállalatban azt ígérik: ezúttal a leendő kivitelezővel szemben is komolyabb elvárásokat támasztanak majd a közbeszerzési eljárás során.

Tavaly ősszel krizantémokat ültettek Óbecsén a Köztársaság utca kátyúiba, így tiltakoztak néhányan a veszélyes úthibák miatt. Ezután betömték ugyan a kátyúkat, de a tél most is nyomott hagyott Óbecse község utainak az állapotán.

Kiss László, Péterréve: „Van elég sok kátyú, meg kellene javítani. Nagyon oda kell figyelni a hajtásra, féltjük a gumikat, az abroncsokat.”

Bovánovics Gyula, Óbecse: „Nagyon sok kátyú van, nagyon kell vigyázni, nehogy belehajtson az ember.”

A lakosok elégedetlenek a korábban elvégzett munka minőségével is, a kátyúzások ugyanis csak ideig-óráig oldják meg a gondokat.

Szilágyi Attila, Óbecse: „Remélem, hogy a gyakorlat jobban megmutatja majd magát, mint az előző években, hogy ne kéthetente kelljen javítani ugyanazokat a lyukakat, hanem megcsinálják egyszer, úgy, hogy az jó legyen.”

A tavalyi 9 helyett 20 millió dinárt költenek az idén kátyúzásra Óbecse községben. A kivitelező kiválasztására most készítik elő a közbeszerzési eljárást.

Željko Plavšić, igazgató, Komunalac Közvállalat, Óbecse: „Egy komoly, kapacitásokkal rendelkező céget szeretnénk kiválasztani, amely ha idejön Óbecse községbe, akkor a kapacitásaival, a jó felszerelésével, a képzett embereivel, a jó gépeivel 15-20 nap alatt elvégzi a munkát.”

Megunták a helyiek a várakozást az illetékesekre, ezért ismeretlenek ecsettel festettek nemrégiben zebrát a Táncsics Mihály utcában Óbecsén. A közvállalat igazgatója szerint erre semmi szükség, mert hamarosan rendes átkelő is lesz.

Óbecse
kátyú

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű