Ugrás a tartalomra

Olasz beruházó érkezik Óbecsére (videó)

2015.12.23
16:04
Olasz beruházó érkezik a közeljövőben Óbecsére - a befektetést lehetővé tevő határozatot fogadott el ma a Községi Képviselő-testület
Olasz beruházó érkezik a közeljövőben Óbecsére - a befektetést lehetővé tevő határozatot fogadott el ma a Községi Képviselő-testület.A káderkérdések mellett a képviselők ötödik alkalommal szavazták meg a községi kassza módosítását, amit a költségvetési felhasználók erre vonatkozó igénye indokolt. Kinka Erzsébet, alpolgármester, Óbecse: „Tulajdonképpen az élet reális kereteihez alakította mindenki a költségvetését. Lehetőség volt arra is, hogy a község eleget tegyen a kérelmeiknek, mert a költségkövetés tartalmazott annyi rezervát, amit szét lehetett osztani. Különösen fontos megemlíteni itt az iskolákat, a kultúrát és a sportot, aminek a területén ezek a költségek szét lettek arányosan osztva.”Hónapok óta küzd pénzügyi gondokkal az óbecsei mezőőrszolgálat. Finanszírozását ezentúl az állami földek bérbeadásából befolyt pénzből oldja meg az önkormányzat. Knézi Péter, önkormányzati képviselő, Magyar Mozgalom: „Elégedett vagyok, mert úgy gondolom, hogy ezzel egy tartós és megfelelő megoldást talált az önkormányzat erre a célra. Érdemes volt harcolni, érdemes volt különböző javaslatokkal előállni, illetve melegen tartani ezt a témát, mert ezek az emberek elég nehéz körülmények között dolgoznak, viszont 4-5 hónapja nem kaptak fizetést.”



határozat elfogadásával Óbecse egy nagy lépéssel ahhoz is közelebb került, hogy egy újabb beruházás valósuljon meg az ipari övezetben. Egy olasz befektető a szenttamási úton vásárolt telket, itt fog egy termelőcéget alapítani 800 négyzetméternyi területen. 400 négyzetméteren pedig egy kiállítóterem épül, a termékek bemutatására. A Községi Képviselő-testület jövő heti ülésén a 2016-os évi költségvetés lesz napirenden.

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.