Ugrás a tartalomra

Összefogással szépül a moholi Közösségi Ház

2021.11.25
12:36
2021.11.25
16:23
Forrás
Pannon RTV
Az épület rendezvényeknek és közösségépítő programoknak ad helyet.

Önkéntes összefogással szépül a moholi Közösségi Ház, amely több helybéli egyesület székházaként üzemel. 2015-től 2020-ig a moholi székhelyű Pro Communitas Civil Szervezet bérlőként üzemeltette a helyi közösségi házat, amelyet 2020-ban a magyar kormány támogatásával sikerült megvásárolni.

Bálint Ferenc, elnök, Pro Communitas Civil Szervezet: „Azért vettük meg, hogy az itteni adai, moholi közösségnek legyen hová eljönni. Ide járnak a nyugdíjasok, a Pro Communitas itt tartja közgyűléseit, a Moholi Családok Egyesülete jár ide. Azért kellett a munkaakciót megszervezni, hogy felújítsuk, felfrissítsük.”

A szóban forgó helyszínt legutóbb 2015-ben újították fel, így igazán ráfért már a mostani rekonstrukciós munka - tette hozzá Bálint Ferenc. A napokban befejeződő munkaakcióhoz, amely egyébként a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének támogatásával valósul meg, társszervezetként csatlakoztak a Moholi Családok Egyesületének tagjai is.

Világos Tibor, elnök, Moholi Családok Egyesülete: „Ők az anyagot adják, mi pedig önkéntes munkával bemeszeljük, tisztábbá tesszük, tehát otthonossá próbáljuk tenni az egész épületet. Most igazából már csak a belső részét, mivel a külső rész már az időjárás miatt nem jöhet létre.”

A közeljövőben továbbá tervben van a nyílászárók és a nagykapu cseréje, valamint új falak felhúzása is. Reményeik szerint a december elején esedékes, felnőttek számára megrendezendő sakktorna megszervezésére már az új, felfrissült közösségi házban lesz lehetőség.

Ada
Mohol
közösségi ház
felújítás
Bálint Ferenc
Világos Tibor

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.