Ugrás a tartalomra

Ösztöndíj a törökkanizsai középiskolásoknak

2021.06.19
12:16
2021.06.19
17:01
Forrás
Pannon RTV
Ösztöndíjban részesült 58 törökkanizsai középiskolás, amit a Törökkanizsáért Egyesület adott át tegnap délután a helyi könyvtárban. Az egyszeri támogatás lehetőségének megvalósítása Magyarország kormányának köszönhető.

Mihók Emese törökkanizsai tanuló is részesült az egyszeri ösztöndíjtámogatásban. Elmondta, nagyon örül a támogatásnak, mert ezt a pénzt több célra is fel tudja használni.

A szülők számára is nagy segítség a támogatás. Bajúsz Szuzanna: „A nagyobb fiam már egyetemre jár, ő is kapta már a Törökkanizsáért Egyesület ösztöndíját. Most a kisebbik fiam középiskolába jár, ő is kapja ugyanazt az ösztöndíjat és nagyon örülünk neki, mert minden dinár jól jön.”

A Törökkanizsáért Egyesület már évek óta támogatja azokat a középiskolás gyerekeket, akik a község területén élnek és magyar nyelven végzik tanulmányaikat az iskolában – emelte ki Orosz Urbán Csilla az egyesület elnöke. Hozzátette: „Azért gondoltuk ezt a korcsoportot megcélozni, mert igazából a későbbiekben a felsőoktatásban más forrásokból is tudnak ösztöndíjakat kapni, viszont a középiskolásainknak nem sok lehetőségük van arra, hogy ösztöndíjakat kaphassanak.”

A szervező hozzátette, az, hogy támogathatják a diákokat Magyarország kormányának köszönhető.

Törökkanizsa
ösztöndíj

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.