Ugrás a tartalomra

Palics szecessziós remekei

2023.05.24
18:59
2023.12.03
14:49
Forrás
Pannon RTV
Palics az egyik legismertebb idegenforgalmi célpont Észak-Vajdaságban. A tó mellett elterülő, virágokkal teli rendezett park, a villák és épületegyüttesek minden részletét áthatják a szecessziós motívumok.

Palics a 19. század végén híres fürdő- és üdülőhely volt. A 20. század elején a gyógyfürdő felújítását és bővítését Komor Marcellre és Jakab Dezsőre bízták, akik a többi között a Szabadkai Városházát és a Zsinagógát is tervezték. A palicsi épületegyüttes így a szecesszió magyar változata jegyében, Erdély népművészete szellemében jött létre.

Az épületegyüttest 1912-ben adták át rendeltetésének – ide tartozik a Víztorony, a Vigadó, a Női fürdő, a Zenepavilon és az Emlékkút.

A Vigadót többrendeltetésű objektumnak szánták – az emeleten bálterem működött, földszintjén éttermek, cukrászdák szolgáltak. Elhelyezkedését tekintve az egykori fürdő központi épületének szánták. Az épületet jellemző díszítő motívumok a sugarasan szétfutó pávatollak, a teraszokon és az erkélyen található háromágú tartóoszlopok és szívminták, melyeket élénk színű virágok díszítenek.

Manapság rendezvényközpontként működik. Nyaranta több rendezvénynek is otthont ad, mint például a Folk Music Fest vagy a Nyárhangoló Fesztivál.

A Zenepavilon a legkisebb szecessziós épület a parkban, térzenei koncerteknek adott helyet, amelyekkel a zenészek a fürdő és nyaralóhely vendégeinek jobb hangulatához járultak hozzá. Az utóbbi években a nyári hétvégéken felelevenítik ezt a szép hagyományt.

A víztorony több funkciót látott el, egyszerre szolgált villamosmegállóként és a fürdő bejárataként. Magas tömbjét az egykori villamosmegállóhoz székelykaput idéző ív kapcsolja. A Víztorony legfőbb díszítőmotívuma a szív, amely mindkét egységnél a torony alatt körbefutó fagyűrűt csipkézi, de figyelemreméltó az oszlopokba faragott, kékre, sárgára és pirosra színezett díszítés is. Mára ugyan elvesztette eredeti szerepét, azonban továbbra is, mint a település jelképe áll Palics központjában.

Az épületegyüttes Palics kulturális örökségének fontos részét képezi. A tartományi kormány idén 21,4 millió dinárt fordít a Víztorony felújítására. A felújítás a Palics Park Közvállalat és Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet közös munkájaként valósul majd meg, a tervek már megvannak ahhoz, hogy a Víztorony hosszú évekig ékesítse még Palics látképét, és szépségét a következő generációk is megcsodálhassák.

szecesszió
Vigadó
turizmus
Szűcs Balázs
Dr. Pásztor Bálint
Palics Park Közvállalat
Víztorony
Emlékkút
Zenepavilon
Női fürdő
Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet
Palics

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.