Ugrás a tartalomra

Pár napon belül zökkenőmentes lesz a közlekedés Tóthfalu és Bogaras között

2020.08.19
11:32
2020.08.19
16:17
Forrás
Pannon RTV
Jelenleg is zajlanak a felújítási munkálatok a Tóthfalu melletti bogarasi útnál. Mart aszfalt kerül az 1,3 kilométeres szakaszra, ami által könnyen járhatóvá válik az út.

A felújított útnak köszönhetően zökkenőmentesebb lesz a közlekedés Tóthfalu és Bogaras között, ezáltal pedig a magyarkanizsai és a zentai község között is. 

Bontovics István, tanácstag, Tóthfalu HK: „A tanyákat is behozzuk kicsit az életbe, a tóthfalusi tanyavilágot is és a bogarasi, Zenta községi tanyavilágot is. Hosszú éveken keresztül kellett rá várni, tehát fokozatosan lett kiépítve, és ez egy örömteli dolog, hogy ezt így ma látjuk már, tehát pár napon belül készen lesz.”

Magyarkanizsa község területén a horgosi, a kispiaci és a tóthfalusi helyi közösség területén újítanak fel dűlőutakat. A beruházások összértéke 6,2 millió dinár, és összesen 2,7 kilométer utat állítanak helyre.    

Pálfi Ervin, igazgató, Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat, Magyarkanizsa: „Itt az össztáv 1,3 kilométer, az értéke pedig 2,5 millió dinár. Az útnak a simítása zajlik jelenleg, majd megszórjuk 10 centiméteres mart aszfalttal, utána ezt betömörítjük és kapunk egy tartós állapotot.” 

A dűlőutak felújításának költségeit teljes egészében Magyarkanizsa önkormányzata finanszírozza.

dűlőutak
Magyarkanizsa
Tóthfalu
Bogaras
útfelújítás

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.