Ugrás a tartalomra

Rajzkiállítás és alkalmi műsor az Újfalu Helyi Közösségben (videó)

2017.03.25
13:16
Zenés, verses műsorral egybekötött rajzkiállítást tartottak szombaton az Újfalu Helyi Közösség épületében, Szabadkán
Zenés, verses műsorral egybekötött rajzkiállítást tartottak szombaton az Újfalu Helyi Közösség épületében, Szabadkán. A kiállításon a Đuro Salaj Általános Iskola diákjainak alkotásait láthatták az érdeklődők. A tárlat célja, hogy szorosabbá fűzzék az együttműködést az iskola és a helyi közösség között.Mesehősök, húsvéti motívumok, életképek. Számos téma jelent meg a gyerekek rajzain. Az iskola diákjainak a tanárok a rajzórák keretében számos technikát tanítanak meg és a tanult technikákkal készült rajzokat szombaton délelőtt be is mutathatták a jelenlévő szülőknek, nagyszülőknek. Góli Zsuzsanna: „Lerajzoltam az én édesanyámat meg a húsvétról készítettem egy rajzot.”Elvegyi Andrea: „Rajzoltam egy olyan kaparós technikást húsvétra. Az asztalon van egy kosár és benne vannak tojások.”rajzkiallitas ujfalu 3A kiállításon jelen volt Horváth Tímea, Szabadka alpolgármestere is, aki szerint az effajta kezdeményezés jó példája a közösség összetartásának. A műsort az iskola diákjai színes, verses összeállítással tették tartalmassá, de jelen voltak a szabadkai Zeneiskola diákjai is, akik tamburazenével szórakoztatták a jelenlévőket. Góli Csilla, közgyűlési alelnök, Újfalu HK, Szabadka: „Ötvenegy rajzot állítottunk ki. Minden gyermeknek, nemcsak a tehetségesebbeknek, a rajza itt most látható, az Újfalu Helyi Közösség épületében.”rajzkiallitas ujfalu 1rajzkiallitas ujfalu 2A közgyűlés alelnöke elmondta, hogy a helyi közösség nyitott az effajta együttműködésre és a közeljövőben is terveznek hasonló megmozdulásokat a gyermekekkel közö



kiállítás
Újfalu HK
gyerekprogram

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.