Ugrás a tartalomra

Rendkívül népszerű a magyarkanizsai kemping

2020.07.30
11:48
2020.07.30
16:58
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt időszakban megújult. Jelenleg mintegy 70 család pihen kellemes környezetben a Tisza-parti kempingben.

Gyerekzsivaj, sütögetés, bográcsos ételek illata - így írható le a magyarkanizsai kemping hangulata egy hétköznap délelőttön. Nem meglepő a kemping nagy népszerűsége, mivel a járványügyi intézkedések miatt jóval többen maradtak itthon, és használják ki a környék adta lehetőségeket. Mányi Alíz, Magyarkanizsa: „Nagyon jól érzem itt magam és szeretek a Tiszában fürdeni, főleg ott szoktunk. Gyakran megyünk kenuzni és játszani a játszótérre.”

A családdal és barátokkal együtt élvezik a kellemes időt Mányi Zoltánék. Ebédet, vacsorát főznek és sütnek, sőt még a Tiszában is megmártóznak. „Egy pár évvel ezelőtt láttam egy aktívabb fejlődést a kemping életében és akkor döntöttünk úgy, hogy beruházunk egy lakókocsiba. Azóta szinte május elejétől egészen szeptember közepéig itt szoktunk lenni.”

A helyiek mellett más településekről is érkeznek sátorozók. Az adai Holló Árpádék már visszajáró vendégek. „A kanizsai kempinget a múlt évben kipróbáltuk. Nagyon tetszett, és az idén is eljöttünk a két fiunkkal. Hoztunk kenut, kicsit evezünk és más környezetben leszünk. Nagyon jó, megfelel minden, ezért választottuk.”

Az elmúlt időszakban felújításon esett át a medence melletti pihenőhely. Új padokkal, kövekkel és napellenzőkkel gazdagodott. A kemping területén is számos beruházást valósítottak meg. Lackó Róbert, tanácselnök, Magyarkanizsa: „Egy gyönyörű, új parkolót sikerült kialakítani, egy 300 méteres, mart aszfalttal, tehát egy állandó és hosszútávon megoldott parkolót, amivel ugye két kiskaput nyitottunk a kemping táborra. Ezzel azt értük el, hogy nincs annyi gépjármű bent a kempingben. Magában a kempingben jelenleg is külső tusolókat építünk, új padokat raktunk le, folyamatban van, hogy kő gyűrűket hozunk le, amiben tűzfészkeket szeretnénk kialakítani, gócpontot csináltunk villany elosztásra, kandeláberek lettek kicserélve és a kamera rendszert is bővítettük és a napokban is fogjuk bővíteni.”

A magyarkanizsai kempingben a napijegy ára 100 és 350 dinár között mozog. Egészen nyár végéig, illetve ha az idő megengedi, akkor szeptember végéig várja a magyarkanizsai kemping a pihenni vágyókat.

Magyarkanizsa
Kemping
természet
pihenés
üdülés
Tisza

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.