Ugrás a tartalomra

Sarnyai Károly a Cnesa kinevezett igazgatója

2021.12.29
15:30
2021.12.29
17:00
Forrás
Pannon RTV
A 2022-es évi magyarkanizsai községi költségvetés volt a fő téma Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének idei utolsó ülésén.

Döntés született továbbá a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény megbízott igazgatójának felmentéséről, valamint az igazgató kinevezéséről is, Sarnyai Károly személyében. Az ülésen szó volt arról, Adorjánon a helyi járulék bevezetésével kapcsolatos szavazás pozitív eredményt hozott.

Pletikoszity Tibor, a VMSZ magyarkanizsai frakcióvezetője: „1 milliárd 68 millió dinár bevétellel számolunk az elkövetkező évben. Mivel az idei megvalósítás 1 milliárd 14 millió dinár, ezért biztosan állíthatjuk, hogy a terv megvalósítása reális alapokon nyugszik. A legnagyobb bevételek az adókból és a járulékokból várhatóak, amik 372 millió dinárt tesznek ki. De itt vannak a természeti kincsek kiaknázásából eredő megfizettetések is. Meg kell említeni a pályázatok által befolyt összegeket is, ami jelentős lendületet adhat községünk fejlődésében. Kiadási oldalon fontos a mezőgazdaságra szánt 25 millió dinár, amiből 7 millió dinárt pályázatokon keresztül fogunk kiosztani. Továbbá ki kell emelni a szociális védelemre szánt 29 millió dinárt is.”

Magyarkanizsa
Pletikoszity Tibor

Most

08:08

Ma két csapat bejut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Két negyeddöntős párharc fejeződik be a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedd este, amikor a továbbjutáshoz az FC Barcelonának otthon, az Atlético Madridnak pedig idegenben kellene megőriznie a múlt héten megszerzett egygólos előnyét.
07:26, Frissítve: 07:33

Válaszcsapás érkezhet Izrael részéről Irán ellen

Hétfő délután harmadszor is összeült az izraeli hadi kormány, és úgy tudni, végleges döntést hoztak arról, hogy válaszcsapást adnak Iránnak a szombat éjjeli támadásra. Ezt az izraeli hadsereg (IDF) vezérkari főnöke is megerősítette.

Népszerű