Ugrás a tartalomra

Sky is ellátogatott az óbecsei gyerekbazárra

2022.07.12
12:49
2022.07.12
15:44
Forrás
Pannon RTV
Harmadik alkalommal szerveztek gyerekbazárt Óbecsén a Sever Đurkić lakótelepen élők.

A lakóközösség amellett, hogy remek szórakozási lehetőséget biztosított a környékbeli gyerekeknek és szüleiknek, a házi készítésű finomságok eladásából befolyt pénzt is a további fejlesztésekre fordítja.

A város legszebb játszótere, homokozó, zene és egyéb szórakozási lehetőségek várták az óbecsei Sever Đurkić lakótelepen a környékbeli gyerekeket. Gál Adrienn édesanyjával és kisöccsével érkezett, az arcfestést semmiképp sem akarta kihagyni.

"Azért ültem ide, mert arcfestést szeretnék csinálni, és szívecskét."

A gyerekbazárt és a programokat a Sever Đurkić lakótelep fiatal anyukái szervezték meg immár harmadik alkalommal, de a város más részeiből is érkeztek gyerekek. Kovács Lenke a két kisfiát hozta el.

"Kevés gyerekprogramot szerveznek Óbecsén, az ő csoportjából az egyik anyuka a főszervező, az ovis csoportba küldte el a meghívót, és ezért jöttünk."

A lakóközösség, a Szomszédok a szomszédokért mottóval, már több kezdeményezést is megvalósított az utóbbi néhány évben, nagy részüket önerőből. Így lett saját kosárlabdapályájuk, homokozójuk, kézmosó csapjuk, de az önkormányzatnak köszönhetően a város legszebb közterületi játszótere is náluk épült meg. Tanja Zahar itt nőtt fel, ő az egyik mozgatórugója az eseményeknek.

"Azok az anyukák, szomszédok kezdték ezt el, akik ezen a játszótéren barátkoztak össze, de végül nagyon sok anyuka, szomszéd, nagymama is bekapcsolódott, akik szerettek volna ebben részt venni, kiflit, süteményeket vagy valami mást készíteni. Más utcákból is csatlakoztak hozzánk, úgyhogy terjed ez a kezdeményezés."

A finomságok eladásából befolyt pénzt a lakótelep további rendezésére költik majd.

bazar
gyerek
család
Óbecse

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű