Ugrás a tartalomra

Sport- és szabadidőközpont épül Kúlán

2018.12.14
14:02
2018.12.14
16:24
Forrás
Pannon RTV
A beruházás összértéke 275 millió dinár, amelyből a tartományi kormány 175 millió dinárt biztosít, a fennmaradt összeget pedig Kúla község fedezi majd.

Az első fázisról szóló szerződés aláírásán jelen volt Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke és Velibor Milojičić, az önkormányzati választásokra készülő Kúla község ideiglenes városvezetési szervének elnöke. Igor Mirović elmondta, a tartományi kormány az elmúlt két és fél évben jelentős összegeket fordított Kúla község fejlesztésére. Leszögezte, a község képe ma teljesen más mint tíz évvel ezelőtt.

Foto: Tanjug/Jaroslav Pap

Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „Úgy hiszem, hogy nyárig, legkésőbb jövő év őszéig befejezzük az első fázisát ennek a nagy központnak. Ez alatt értendő a három medence, a központi épületet, és a sportpályák. Ez egy újdonságot jelent a községnek, az egész térségnek és valami, amire úgy hiszem, Kúla lakosai büszkék lehetnek a jövőben. Tehát, ebben a községben és a szomszédos községekben is számos feladatot végeztünk el rövid idő alatt, és ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy csapatmunkával, megfelelő tervezéssel, eszközök elkülönítésével és egy jó projekttel sokat lehet tenni az önkormányzatokért.”

Kúla
Igor Mirović
Velibor Milojičić
Újvidék

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű