Ugrás a tartalomra

Stabil a helyzet Szabadkán

2020.04.29
17:03
2020.04.29
17:24
Forrás
Közlemény
Szabadkán stabil a koronavírus-helyzet az elmúlt két hétre visszamenőleg - jelentette ki dr. Gordana Krtinić, a Szabadkai Közkórház járványügyi szakembere.

A szakember kiemelte, a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak semmilyen veszélyt nem jelentenek környezetükre.

Egyre többen vannak, akik már kigyógyultak a betegségből, és miután elbocsátották őket a kórházból, és két koronavírus-tesztjük is negatív lett, többé már nem jelentenek veszélyt  – hangsúlyozzák az illetékesek, és arra kérik a lakosságot, hogy tartsák be az óvintézkedéseket, mert igen sok a tünetmentes eset.

Dr. Gordana Krtinić továbbá hozzátette, hogy a betegellátást követően az Egészségügyi Világszervezet által előírt protokoll szerint bocsájtják el a volt fertőzötteket Szerbiában. Ez azt jelenti, hogy a betegeket azután tesztelik, hogy három napig nem mutatnak tüneteket. Ha a teszt negatív, a pácienst elbocsájtják azzal a feltétellel, hogy további 14 napig házi karanténban marad, majd ezt követően a tesztet a helyi orvosi rendelőben megismétlik, és az adott személy csak ezután végezheti korábbi tevékenységeit.

A Szabadkai Közkórház szakemberei felhívják a lakosok figyelmét arra, hogy tartsák be az óvintézkedéseket, mert a fertőzöttek 18 százaléka teljesen tünetmentes.

A polgároknak nagyobb gondot kell fordítaniuk a személyes védelmükre és biztonságukra, mert mindazok, akik még nem lettek tesztelve a vírusra, lehetnek tünetmentes hordozók. Függetlenül attól, hogy lassan már lazítunk az óvintézkedéseken, még egyszer felhívja a lakosság figyelmét, hogy továbbra is ügyeljenek a személyes védelmükre, vagyis viseljenek maszkot, tartsák be az egymás
közötti távolságot, illetve fertőtlenítsék és mossák gyakran a kezüket.

Dr. Krtinić úgy értékelte, hogy Szabadkán az elmúlt két hétben a helyzet stabil, de továbbra is bizonytalan. Mivel egy új vírussal állunk
szemben, amely ellen nincs védőoltás, és amely cseppfertőzéssel, igen könnyen terjed, ezért nagyon fontos, hogy mindannyian betartsuk az orvosok tanácsait, mert csak ilyen módon tudjuk stabilan tartani a helyzetet, és ez kizárólag az emberek magatartásán múlik.

Szabadkai Közkórház
Gordana Krtinić
koronavírus

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű