Ugrás a tartalomra

Szabadka: Csomagosztás az Újfalu Helyi Közösségben

2017.12.23
13:21
2017.12.23
17:38
Forrás
Pannon RTV
A gyerekek műsorral készültek az ünnepségre.

Ötven gyerek kapott ma karácsonyi csomagot az Újfalu Helyi Közösségben Szabadkán. A Caritassal közösen megszervezett eseményen a népkonyhát igénybe vevő szülők gyermekei, illetve a Đuro Salaj Általános Iskola azon alsós diákjai kaptak ajándékot, akik az év folyamán ünnepi előadásokon vettek részt a helyi közösségben. A gyerekek ezúttal is készültek, színes előadással köszönték meg a karácsonyi csomagokat.

Vicai Olivér, tanácselnök, Újfalu HK, Szabadka: „Ez a csomagosztás lényegében hagyománynak számít az Újfalu Helyi Közösségben. Egy pár évig elmaradt anyagi okok miatt, de most sikerült vállalkozókat találni, akik a csomagokat finanszírozták. Ötven gyereknek osztunk csomagot. Egy listát állítottunk elő a Caritas segítségével, hogy kik azok a gyerekek, akik kapnak a csomagokból. Azok, akik itt ebédelnek nálunk, az ő gyerekeik alsós korosztályig kapják, és a Đuro Salaj Általános Iskolából, akik egész évben ide jártak és műsort adtak, amikor alkalom volt erre.”

csomagosztás
karácsony
Újfalu HK

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű