Ugrás a tartalomra

Szabadka neve összeforr a szecesszióval

2022.03.22
20:25
Forrás
Pannon RTV
Szecesszió – ez az a szó, amely egybeforr Szabadka virágkorával. Szabadka lelke a város régies központja. A városban sétálva szinte nincs utca, amelyben ne ismernénk rá a matyó vagy éppen kalocsai hímzésre.

Szabadka gazdag építészeti remekművekben. A monumentális Városháza vagy a zsinagóga mellett még számos építészeti csodába bukkanhatunk. Szabadka híres az építészeti különlegességeiről: az itt élő nemzetek, felekezetek templomairól éppúgy, mint a magyar szecessziós építészet remekműveiről.

A közvélemény szerint fontos lenne ezen épületek megóvása és felújítása. Az utóbbi időben gyakran az tapasztalható, hogy sorra teszik a földdel egyenlővé a régi épületeket és húznak fel helyettük tömbházakat, melyek kicsit sem illenek a város arculatába. A Gombkötő utca például macskaköves útjával és régi épületeivel mindenképp a város egyik legmarkánsabb utcája, nem túlzás talán azt mondani, hogy Szabadka lelkének, identitásának egyik fontos része - mondta a Közügyeknek Pesti Attila építész.

A szabadkaiság egy márka, amelyben fontos szerepe van a szecessziónak. Nincs jövője egy olyan városnak, amelyben egymás mellett van egy megőrzött, felújított szecessziós épület, mellette egy romos történelmi létesítmény áll, megint mellette pedig egy modern, többemeletes lakótömb, hangzott a szabadkai városházán megtartott „Az épített örökség megóvásának perspektívái Szabadka belvárosában” című szakmai tanácskozáson. A konferencia egyik célja volt meghatározni azt az irányt, amerre haladnia kell a szabadkai műemlékvédelemnek, azaz megvédeni a városmagot. Mészáros Zoltán történész szerint jelenleg a város szecessziós építményei  leromlanak.

110 éve épült fel és került átadásra a szabadkai Városháza. Ebben nagy szerepe volt Bíró Károly akkori polgármesternek. Nemcsak a jubileum szempontjából aktuális a konferencia, hanem azért is, mert az elmúlt egy évben, vagy egy évvel ezelőtt sikerült megállítani egy olyan tervdokumentációnak az előkészítését a városmag átépítésével, illetve újbóli építésével kapcsolatban, ami mindenképpen a megszokott városképnek a lerombolását jelentette volna – mondta el Pásztor István. A VMSZ elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy nem csak Szabadkához kötődik ez a kérdés.

Dr. Pásztor Bálint a szabadkai VKT elnöke a Közügyek stábjának az épített örökség megóvásának fontosságáról beszélt a konferencia szünetében a stábunknak.

 

A Közügyekben Szűcs Balázs a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója és Dr. Veöreös András, magyarországi műemlékvédelmi szakember számoltak be a konferencia vívmányairól, és hogy hogyan lehet Szabadka központját megóvni és a 21. század elvárásai szerint élhetővé tenni.

Szabadka
szecesszió
Mészáros Zoltán
Dr. Pásztor Bálint

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.