Ugrás a tartalomra

Szabadkára látogatott a norvégiai Nordland megye küldöttsége

2019.03.19
12:25
2019.03.19
17:41
Forrás
Pannon RTV
Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnökének kíséretében találkoztak az önkormányzat képviselőivel, megtekintették a Városházát, a Zsinagógát és a leendő palicsi wellness-központ építkezését.

Sok a hasonlóság Nordland megye és Vajdaság között, emelte ki Sonja Steen. A régió képviselőházának elnöke szerint egyre szorosabb a gazdasági együttműködés is. A mostani látogatás egyik célja, hogy további konkrét lépéseket tegyenek.

Sonja Steen, elnök, Tartományi Képviselőház, Nordland, Norvégia: „Lépésről lépésre haladunk. Felmérjük az együttműködési lehetőségeket. Jelenleg az IT szektorban tevékenykedő kisvállalatok együttműködésének erősítésére törekszünk.”

Szabadka és Palics kiváló úti cél lehet a norvég vendégek számára. A turisztikai együttműködés most még kiaknázatlan, de a jövőben erre is törekedni kell, hangsúlyozta Srđan Samardžić. A szabadkai Városi Tanács idegenforgalommal megbízott tagja hozzátette: „Felismertük már az együttműködés néhány irányvonalát, és rajtunk áll, hogy a jövőben ezeket meg is valósítsuk.”

Nagyjából egy évtizedes, újabb keletű együttműködése van Vajdaságnak a nordlandi régióval, az Európai Régiók Szövetségének keretein belül - mondta Pásztor István. A mostani háromnapos látogatás során igyekeznek színesebb képet bemutatni Vajdaságról a nordlandi küldöttségnek, emelte ki a Tartományi Képviselőház elnöke.

Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház: „Fontos volt az én számomra, hogy elhozzam őket ide Szabadkára, hogy lássák a Városházát, a város központját, hogy lássák Palicsot, hogy lássák a fölújított Zsinagógát és egy olyan impressziót vigyenek magukkal a városról, amelyik följogosít bennünket arra, hogy abban reménykedjünk, hogy visszajönnek, illetve hogy a jó hírünket terjesztve mások meglátogatják ezt a várost. Ugyanis a norvég egy nagyon gazdag társadalom, ahol az életkörülmények olyanok, hogy az év felében éjszaka van, abban az időszakban a norvégok utazgatni szoktak nagyon sokan, nagyon sok felé.”

Pásztor hozzátette, az egyik ilyen úti cél lehetne Szabadka és Palics is, különösen az év végétől, amikor a palicsi wellness-központ kiépítése teljesen befejeződik.

A nordlandi régiót és Vajdaságot történelmi szálak is összekötik, ugyanis a második világháborúban erről a vidékről nagyon sokakat vittek ottani munkatáborokba. Az általuk épített utak, vasutak és épületek még ma is funkcióban vannak, mondták a norvég vendégek.

A Városházán tett látogatást követően a norvég vendégek megcsodálták a Zsinagógát, ahol megismertették velük az épület és a szabadkai zsidóság történetét, múltját és jelenét. A nordlandi küldöttség megtekintette a leendő palicsi wellness-központ építkezését is. Pásztor István szerint a kültéri medencék már a nyáron elkészülnek és használatban lesznek.

Szabadka
Pásztor István

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.