Ugrás a tartalomra

Szakmai szeminárium a turizmus fejlesztésére

2021.12.08
12:37
2021.12.08
16:05
Forrás
Pannon RTV
Zentán turisztikai képzési program kezdődött. Két alkalommal tartanak képzést Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének rendezésében.

A mai, első napon a községi vendéglátók és az idegenforgalomban kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások vezetői hallgathattak előadásokat, míg a jövő heti, második képzési nap előadásai a szálláshely-szolgáltatókat célozzák meg.

A gyakorlati és elméleti tudást bővítő képzést szakképzett turisztikai szakemberek, egyetemi tanárok tartják a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság támogatásával.

Laskovity Kornél, igazgató, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete: „A zentai turisztikai szolgáltatásoknak a minőségi javítását céloztuk meg, de ezen kívül fontos kiemelni, hogy azt szeretnénk, hogy partnerségi viszony is kialakuljon a szolgáltatók között, hiszen ez az alapja annak, hogy egy rendezett desztinációt alkossunk, és ily módon tudjunk egységes képet mutatni magunkról, és a turizmus terén sikeresek tudjunk lenni.”

turizmus
idegenforgalom
Zenta
szakmai képzés
képzés
Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete
Laskovity Kornél

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.