Ugrás a tartalomra

Szent István-nap és Újkenyér–ünnep Magyarkanizsán

2021.08.17
12:27
2021.08.17
20:17
Forrás
Pannon RTV
Színes programok várják vasárnap a látogatókat, augusztus 28-án pedig megrendezik a III. Vadásznapot.

Szombat délután a Világéletemben fonytam a vesszőt című kiállítás megnyitójával kezdődik Magyarkanizsán a Szent István-nap és Újkenyér-ünnepe. A kenyérszentelő mise vasárnap fél kilenckor lesz, először a Szent Őrangyalok katolikus, majd a pravoszláv Szent Mihály arkangyal-templomban. A délutáni órákban gyermekfoglalkozásokkal, kirakodóvásárral várják a szervezők a kilátogatókat. Díjazzák a legszebb kenyéreret.

Vranić Váradi Lívia, protokollügyi és tájékoztatási megbízott, Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal: „A legszebb kenyér verseny díjkiosztóját ebben az évben kiegészítjük egy másik alkalommal, mégpedig köszönő oklevelek átadásával, azoknak az adományozóknak, akik búza felajánlásával hozzájárultak a Magyarok Kenyere program megvalósulásához.”

A műsor az ünnepélyes kenyérszegéssel, annak kiosztásával és a magyarkanizsai polgármester köszöntőjével folytatódik. Este nyolc órától pedig első ízben lesz hallható Vajdaságban, a Zenevonat szuperkoncert az LGT sztárjaival. Az esemény este 22 órakor zárul az ünnepi tűzijátékkal.

Idén augusztus 28-án lesz a Tisza-parton a III. Vadásznap. Őz- és vaddisznópörkölt-főző verseny mellett itt is számos programokkal készültek a szervezők.

Lackó Róbert, elnök, Községi Képviselő-testület, Magyarkanizsa: „Idén is eljönnek a magyarországi vadászkürtösök, akik egy színvonalat adtak eddig is ennek a rendezvénynek, ugyanúgy lesz vadászkutya kiállítás, természetesen a vadászfelszerelés, amik hozzátartoznak, a lőfegyvereken kívül az íjászok is itt lesznek, így a hagyományos régi vadászatot is be tudjuk mutatni, valamint jelen lesznek a solymászok és ezen felül a kézművesek is.”

A Vadásznapról a Pannon Reggeli csapata élő rádióműsorral jelentkezik majd.

Magyarkanizsa
Szent István nap
Lackó Róbert
újkenyér-ünnep
Szent Őrangyalok Templom
Szent Mihály arkangyal-templom
Vranić Váradi Lívia
tűzijáték
vaddisznópörkölt

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.