Ugrás a tartalomra

Szeptember közepéig vélhetően befejezik a topolyai diákotthon építését

2019.04.24
10:42
2019.04.24
17:02
Forrás
Szabadkai Magyar Rádió
Utána következik a bútorozás és a berendezés.

A megvalósításra 75 millió dinárt fordítottak. Ebből 25-öt az illetékes tartományi titkárság forrásaiból, míg 50 milliót a község fedezett - nyilatkozta Kislinder Gábor a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. Topolya polgármestere elmondta: vélhetően már jövőre igénybe vehetik a tanulók az épületet, majd hozzátette, a következő lépés a diákotthon bútorozása, amit pályázati eszközökből fedeznének. Kislinder Gábor kiemelte: 43 kétágyas szoba áll majd az ott lakók rendelkezésére. Konyhai és étkezői részt is kialakítanak, illetve akadálymentesítik a bejáratot. Topolyán egyébkét a jelenleg működő három középfokú oktatási intézményben mintegy 1200 diák tanul. A 65 százalékuk utazó.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya (VMSZ):
„Családiassá kell tenni. Tudjuk azt, hogy a családiasság mit jelent. A reggeli ébredéstől a nap befejeztéig, a tanulást, az étkezést, esetleg a szórakozást is magába foglalja. Az épület környékén pedig olyan rendszert kell kialakítani, hogy sportolni és kikapcsolódni is lehessen.”

Topolya
diákotthon
Kislinder Gábor

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.