Ugrás a tartalomra

Szeretlek Zenta!

2019.08.10
12:11
2020.01.25
14:40
Forrás
Pannon RTV
Az idei I love Zenta Fesztivál kiemelkedő programjai az utcabál, a kirakodóvásár és a gyerekkoncertek.

A fesztivált hét évvel ezelőtt azzal a céllal indították, hogy hazavonzza a külföldön élő zentaiakat is erre a néhány napra, de emellett az itthon élőkről sem feledkeznek el.

Esztelecki Edina másodszor jött ki a fesztiválra, amely igazi kikapcsolódást nyújt az egész családnak: „Ez a második év talán, hogy kint vagyunk a fesztiválon. Ebben az évben a gyerekek miatt jöttünk többnyire, meg persze, hogy mi is szétnézzünk.”

Nagy Ferencnek nagyon tetszik az I Love Zenta, mert itt mindenki találhat magának szórakozási lehetőséget: „A mai nap nagyon jó. Minden szépen elő van készítve. Színesek a programok.”

Rácz Szabó Márta egyéni vállalkozóként érkezett a fesztiválra, rongyszőnyeg-készítéssel foglalkozik. Családjával együtt igyekeznek minél többféle szőnyeget csinálni.

Rácz Szabó Márta: „A hagyományőrzés szempontjából is fontos, hogy itt megjelenjünk, valamint más lehetőségünk nem is nagyon van a termékeink bemutatására.”

A fesztiválnak már évek óta a zentai Főtér ad otthont.

Kosiczky András, turizmussal megbízott községi tanácstag, Zenta: „Sajnos az elmúlt időszakban sok honfitársunk úgymond ideiglenesen külföldre ment élni és ezzel a fesztivállal egy olyan hétvégét próbáltunk teremteni, amiért hazajönnek, jól érzik magukat, találkoznak a barátokkal, rokonokkal. Jó hangulat mellett fények, jó zene, egy pohár sör, egy pohár bor, egy pohár üdítő mellett újra felelevenítsék a zentai napokat.”

Az érdeklődők a koncertek mellett a kirakodóvásárt is megcsodálhatták, valamint kézműves sörrel, házi borokkal olthatták szomjukat.

I Love Zenta
Zenta

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.