Ugrás a tartalomra

Színes programok várják a látogatókat a VII. Magyarkanizsai Bornapokon

2018.05.26
14:31
2018.05.26
16:40
Forrás
Pannon RTV
Hét ismert borászat részvételével szervezték meg a Magyarkanizsai Bornapokat a városháza előtti kisparkban. A rendezvény pénteken kezdődött és ma ér véget.

Noha a rendezvény előtt jó kis zápor ijesztett rá a résztvevőkre, az eső azonban elállt, és 18 óra körül már sok borkedvelő tolongott a borászok faházikói előtt. Lőrincz Rudolf, Magyarkanizsa: „Szerintem sokkal többet lehetne ilyet tartani, mert az ember egészségének is jót tesz, bizonyos mértékig, mennyiségig.”

A palicsi Hompót Borászat első ízben vesz részt a magyarkanizsai rendezvényen. Hompót Miklós, borász, Hompót Borászat, Palics: „Alapvetően arra törekszünk, hogy az őshonos, illetve világfajtáknak egyfajta megfelelő elegyét kínáljuk a palettán. Az őshonos fajtáknál a kadarka, a kövidinka, ami már több száz éve a borvidékünkön megtalálható, szinte minden házi kertben jelen volt hosszú éveken keresztül, ma már sajnos kevesebb helyen van jelen.”

Az idén két új borászat is bemutatkozik Magyarkanizsán. Bancsov Attila, főszervező, Magyarkanizsa: „Szeretnénk minden évben picikét növelni, több borásszal, több kínálat, nagyobb, szélesebb kínálat legyen.”

A minőségi borokon túl a látogatókat kézműves sörök, kiváló bográcsos és rostélyos ételek, a gyerekeket pedig vattacukor és édességek várták. A jó hangulatról pénteken a magyarkanizsai Eridanus és a szabadkai Uptown gondoskodott, szombaton pedig előbb a szabadkai Chik Norris Band, majd Szerda Árpád és zenekara, a Chimney Shitters zenél.

Magyarkanizsa

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.