Ugrás a tartalomra

A szülők ismét bekísérhetik a gyerekeket az óvodába Szabadkán

2021.05.26
15:51
2021.05.26
17:30
Forrás
Pannon RTV
Ismét beléphetnek a szülők az óvodák épületébe Szabadkán. Az iskoláskor előtti intézményekbe ezentúl a szülő kíséri be gyermekét és öltözteti át, a járványügyi előírások betartásával.

7 óra 15 perc. A Garai család egy része óvodába indul. Viktort édesanyja most már nem csak az ajtóig kíséri, be is mehet, egészen a csoportszobáig. Korábban viszont nem így történt. Mint mondták, az az időszak nem volt könnyű, de megszokták.

Garai Evelin, szülő: „A gyerek ahhoz alkalmazkodik, ami van, tehát ő azt szokta meg, hogy én nem mehetek be. Most, mikor már szerencsére be lehetett menni, akkor azért egy egész kicsit jobb, abból a szempontból, hogy szerintem az óvónőknek is könnyebb, mivel nem nekik kell azt a rengeteg gyereket vetkőztetni, öltöztetni, bekísérni, hanem tudjuk mi anyukák, másrészt lehet egy picit nehezebb, mert az elválás kicsit hosszadalmasabb, mivel én le tudom vetkőztetni, akkor még búcsúzkodunk, azt is igyekszem rövidre fogni, inkább a fiam miatt, hogy ne legyen neki nehezebb ott maradni.”

Tavaly rendhagyó módon kezdődött a tanév az óvodások és a bölcsődések számára is, a szülők csak az ajtóig vihették a gyermekeiket, azonban most megnyílt a kapu Szabadkán, és a szülők egészen a csoportszobák ajtajáig vihetik be a kicsiket.

Olivera Res, szülő: „Elég rossz volt, hogy nem mehettünk be átöltözni, mert megszoktuk, hogy úgy legyen, és akkor hirtelen jött, hogy nem szabad, de most jobb, hogy bemehetünk újra, elbúcsúzás és minden, az szép.”

A megkérdezett szülők elmondták, ezzel könnyebb és egyszerűbb lesz a kommunikáció is az óvónőkkel.

Halugin Laura, szülő: „Nagyon örülünk neki mindenesetre, mivel tényleg nagyon hiányzott az a közös kapcsolat, az információ átadása a szülők és az óvónők között, úgyhogy nagyon örülünk neki. Sokkal könnyebb, biztos vagyok benne, hogy mindkét fél részéről, hiszen mégiscsak a saját gyerekeinket visszük be. Van olyan szülő, aki most először lép be az óvoda belső területére, hogy így mondjam, nekik ez teljesen olyan, mintha most indulnának a gyermekeik óvodába.”

A szülők csak rövid ideig tartózkodhatnak az épületben és kötelezően be kell tartani az járványügyi előírásokat. Viselni kell a szájmaszkot, kezet kell fertőtleníteni és belépéskor a lázat is megmérik.

Veljko Vojnić, műszaki igazgató, Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény, Szabadka: „A döntést 17-én hozták meg. Szabadkán a betegek és a fertőzöttek száma jelentősen csökkent, ezért hoztuk meg a döntést, hogy tehermentesítsük az óvónőinket, és hogy a szülők ismét bemehessenek az óvodákba, hogy jobban belelássanak az óvodák helyzetébe, az intézmény és az óvónők munkájába.”

Elképzelhető, hogy a szeptemberben kezdődő tanévben ismét a szülőkkel közösen zajlik majd az újonnan beiratkozó gyerekek beszoktatása az óvodákba és a bölcsődékbe - tette hozzá Veljko Vojnić.

Szabadka
óvoda
Veljko Vojnić
technikai igazgató
Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény
szülő
óvodás

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.