Ugrás a tartalomra

Tanyanapot tartott az Adahatár Tanyabarátok Egyesülete

2017.07.29
23:12
2024.03.19
08:36
Céljuk, hogy összefogják az egykori tanyavilágból elszármazottakat, és megőrizzék a környék közelmúltbeli arculatát és történetét.

Valaha azért, hogy a gyerekeknek ne kelljen sokat gyalogolniuk, hat kilométerenként volt egy tanyasi iskola. Mára azonban már csak az adahatári maradt meg.

Az 50-es 60-as években 100-nál is több iskolás látogatta az épületet nap mint nap. Ma egy civil szervezet küzd azért, hogy megmaradjon az egykori iskola épülete és bemutassák a tanyavilágot. Györe Géza, Kevi: „Fegyelem meg rend az volt. Egy tanító néni négy osztályt vezetett egymaga és persze a gyerekeket mindnyájan, 30-40 gyerek volt akkor a négy osztályban.”

Valaha működött egy bolt, átvevő állomás és szövetkezeti otthon, a tanyavilág is sokkal élénkebb életet élt. Az idősebbek szívesen emlékeztek vissza az akkori időkre és meséltek unokáiknak fiatalságukról. Farkas Ferenc, Ada: „Itt ezt a tanyavilágot nem értékeli senki. A fiatalság itt is eltávolodik, mert úgy vannak vele, hogy nincs értelme.”

Ma már fiatalok küzdenek azért, hogy megmaradjon az egykori tanyavilág emléke. Civil szervezetként nemcsak rendezvényekről és az iskola fenntartásáról gondoskodnak, hanem a közeljövőben bővülni is szeretnének egy tájházzal, ahol elhelyezhetik a régi szerszámgyűjteményüket.

Sárvári Norbert, elnök, Adahatár Tanyabarátok Egyesülete: „A gyűjtemény nem ideillő az iskolába, tehát ez nem az oktatáshoz tartozik és nem is a tanítói lakás része, de a helyszűke miatt ide rendeztük be, és a hosszú távú terv az, hogy a szomszédos 80-100 méterre található tanyán ismét lesz egy tájtanya, tájház és oda fogjuk ezeket a szerszámokat átköltöztetni.”

A nap alkalmat adott arra, hogy az egykor innen elvándorolt helyiek most ismét találkozhassanak és egy jót társalogjanak.

Adahatár
tanya
tanyabarát
egyesület
Frkas Ferenc
Györe Géza
Sárvári Norbert

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.