Ugrás a tartalomra

Tehetségnapot tartottak Keviben

2022.06.16
14:12
2022.06.16
17:58
Forrás
Pannon RTV
Kilencedik alkalommal szervezte meg a Móra István Művelődési Egyesület a kevi tehetségnapot. A foglalkozáson helybéli óvodások és alsó tagozatos diákok vettek részt.

Míg jellemzően az elmúlt években zenés, énekes foglalkozásokkal örvendeztették meg a szervezők a fiatalokat, addig idén a természettudomány népszerűsítésére esett a választás. A kromatográfia módszerével ismerkedhettek meg a gyermekek.

Molnár Csikós Norbert: "A papírt összefestem flomaszterrel és belemártom a vízbe, egy kis idő múlva összefolynak a színek. Érdekes színpárosodás készült. Ha pöttyöket festegettünk, akkor szétfolyt teljesen a papíron."

A nagy sikerrel zárult foglalkozás vezetői fontosnak tartják, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megismerkedjenek az őket körülvevő világ csodálatos dolgokban bővelkedő ismereteivel, tudományaival.

Máriás Ildikó, foglalkozásvezető, a Zentai Gimnázium kémiatanára: "Ezáltal megérthetik a természetben lejátszódó jelenségeket, összefüggést találhatnak az elvégzett kísérletek és jelenségek között, valamint a természet között. Úgy gondoljuk, hogy ebben az időszakban a legfogékonyabbak és talán ezzel ellensúlyozni tudjuk a későbbiekben megjelenő természettudományok iránti lelkesedés kihalását is."

A Móra István Művelődési Egyesület igyekszik a tehetségnapokon olyan területeket bemutatni az arra érdeklődő gyermekeknek, amelyet az iskolán kívül is meg tudnak tapasztalni.

Perpauer Attila, a kevi Móra István Művelődési Egyesület elnöke: "Úgy gondolom, hogy Keviben mindenki tehetséges valamiben, hiszen nagyon fontos az, hogy ebben a kiskorban, tehát óvodás és kisiskolás korban minél több tehetségterületet be tudjunk mutatni a gyermekeknek és érdeklődést keltsünk a különböző területek iránt és ezeket a területeket ők majd tudják hasznosítani."

A foglalkozáson egyébként közel 30 kisgyermek próbálhatta ki tehetségét.

tehetségnap
Kevi
diák
kromatográfia

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.