Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Huszár Krisztián

Teljesen felújítják a szabadkai Kolevka Gyermekotthont

2020-10-09
16:38
2020-10-09
17:45
Forrás
Pannon RTV
A munkálatok első része már júniusban megkezdődött. A 800 négyzetméteren folyó építkezéseket tekintette meg ma munkatársaival Stevan Bakić, Szabadka polgármestere.

162 felhasználót lát el a szabadkai Kolevka Gyermekotthon bentlakásos részlege, emellett pedig további 70-en járnak be a nappali foglalkozásokra. Nemrég megkezdődött az intézmény felújítása, korszerűsítése. 

Nenad Kozomora, a Kolevka Gyermekotthon igazgatója: „A 2011-ben meghozott szociális védelemről szóló törvény néhány törvényhatározatot eredményezett, amelyekből kifolyólag intézményünk azoknak a fiataloknak az elhelyezését is megkezdte, akik nem haladták meg a 26-ik életévüket. Tehát ez az alapszükséglet, amiért arra az ötletre jutottunk, hogy elvégezzük a felújítást, hogy a létesítményt a felhasználók szükségleteihez formáljuk, korukhoz és egészségügyi állapotukhoz mérten.”

A meglévő Kolevka épülete tőszomszédságában mintegy 800 négyzetméteren új, többszobás épület épül három fázisban, amit a tervek szerint az év végén már használatban lesz. A beruházás második fázisaként 700 négyzetméteren tornaterem és medence is épül, amit a felhasználók a tervek szerint márciusban már igénybe vehetnek. A beruházást a szerb állam 800 millió dinárral, a város további 15 millió dinárral támogatta. 

Stevan Bakić, Szabadka polgármestere: „Pillanatnyilag az épülő új objektum mellett állunk, amely 10 szobából és mellékhelyiségekből fog állni. Hozzávetőlegesen már júniusban megkezdődtek a munkálatok, és az új objektumot a tervek szerint 2020. december 15-én befejezzük. Eközben épül a tornaterem és a medence is, amelyet úgyszintén az értelmi fogyatékos gyermekek vehetnek majd igénybe, itt egészségügyi, terápiás, valamint sport és szabadidős tartalmakra is lehetőség lesz.”

A beruházás harmadik fázisában a meglévő Kolevka épületét rekonstruálják mintegy 2700 négyzetméteren. A tervek szerint a jövő év végéig befejeződik a szabadkai Kolevka Gyermekotthon teljes felújítása. 

Kolevka Gyermekotthon
Szabadka
felújítás
Stevan Bakić
Nenad Kozomora

Most

19:50, Frissítve: 19:55

Négy áldozata van a robbanásnak Bristol közelében

Négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült egy robbanásban az angliai Bristol közelében - számolt be a Times egyik újságírója Twitter-bejegyzésében. A munkások egy vegyi tartály tetején voltak, amikor az felrobbant.

Népszerű

Új szigorításokat vezetnek be Szerbiában

Hétköznaponként 17 órakor be kell zárniuk, hétvégente pedig ki sem nyithatnak a vendéglátóipari egységek és a szolgáltatói tevékenységeket végző vállalkozások - többek között ez tartozik az új szigorítások közé - írja a szerbiai sajtó.