Ugrás a tartalomra

Temerin község legjobb általános iskolásait díjazták

2021.07.09
14:32
2021.07.09
16:48
Forrás
Pannon RTV
Az elismerésben részesült diákok körzeti és községi tanulmányi versenyeken értek el első, második és harmadik helyezéseket. 69 tanuló és 24 tanár kapott elismerést.

A díjazott tanulók átlagon felül teljesítettek, a kötelező tanórákon kívül rengeteget készültek a tanulmányi versenyekre is. Majoros Lara, tanuló, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin: „Igazából lemondással jár mindenképp, hogy így a barátokkal nem mindig lehet elmenni valahova, de hogyha jól osztom be az időmet, meg úgy csinálom a napomat, akkor mindenre jut általában időm.”

Papp Eszter matematikából, fizikából, kémiából, és magyar nyelvből is többször megmérette magát. „A siker titka, úgymond a sok tanulás, én sokat szoktam a versenyekre tanulni, gyakorolni, és legtöbbször eredményeket érek el.”

Egy tanár számára a legnagyobb elismerés annak a tanulónak a sikere, akivel sokat dolgozott és gyakorolt - mondja Sziveri Tóth Franciska magyar nyelv és irodalom szakos tanár. „A tanár, amikor felismeri a tehetséget, tehát amikor látja, hogy az adott tanuló valamiben kiemelkedő, jobb, akkor ugye természetesen támogatja, maximálisan, tehát sok gyakorlással, külön feladatokkal, és akkor így tudjuk elérni a jobb eredményt.”

A diákok sikerében közrejátszik a közeg is, ahol nevelkednek. Temerinben ezért tartják fontosnak minden szempontból támogatni a fiatalokat. Urbán Izabella, oktatással megbízott községi tanácstag, Temerin: „A körzeti versenyeken első, második, harmadik helyre három-, két- és ezer dinár jár. Mivel ők kiskorúak, a szülőknek a folyószámlájára kerül át az összeg, amellett huszonnégy tanító és tanár van, aki részt vett, és aki díjat fog kapni. Az ő számukra szintén a folyószámlájukra átdobott pénz az hatezer dinár, attól eltekintve, hogy egy vagy több diákot készítenek elő.”

Ezeket a pénzjutalmakat 2007. óta osztják ki az általános iskolásoknak. Ezen kívül többek között községi ösztöndíjakkal is segítik a diákokat Temerinben.

Temerin
iskola
díj
legjobb tanuló

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.