Ugrás a tartalomra

Temerin magánvállalkozásokat támogat

2022.06.23
14:32
2022.06.23
16:36
Forrás
Pannon RTV
Meglévő és most létrejövő magánvállalkozásokat támogat Temerin önkormányzata.

Idén 6 millió dinárt különítettek el a költségvetésből erre a célra. Azoknak, akik ma aláírták a támogatási szerződéseket, már a jövő hét folyamán átutalják az összeget.

Mladen Zec, polgármester, Temerin: „A pályázatot addig tartjuk nyitva, amíg el nem fogy az erre szánt összeg, vagyis addig, amíg egy bizonyos számú pályázó megfelel a követelményeknek. Ebben az évben 18 új vállalkozás megnyitását támogatjuk, illetve 10 vállalkozást, amelyek 15 munkahely létrehozására pályáztak. ”

Temerin
vállalkozás
vállalkozások
támogat
támogatás
Mladen Zec

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.