Ugrás a tartalomra

Temerin: Több mint 1 milliárd dinár fejlesztésekre

2019.01.21
18:09
Forrás
Pannon RTV
Idén több mint 1 milliárd dinár értékű befektetést tervez megvalósítani a temerini önkormányzat.

Egy új, nagy kapacitású víztisztító berendezést hoznak létre a településen, folytatják a csatornahálózat kiépítését, megvalósítják a központ rendezési tervét, valamint felújítják a Kókai Imre és a Danilo Zelenović Általános Iskolákat. Jelenleg folyamatban van az Újvidék felé vezető útra tervezett körforgalom kialakítása. A tervek szerint befejezik a Nyugati temetőben levő új kápolnát és elkezdik az első helyi közösség épületének felújítását is - tudtuk meg Pásztor Róberttől. A községi képviselő-testület elnöke kiemelte, a fejlesztésekre több mint 350 millió dinár önrészt különít el az önkormányzat, 650 millió dinárt pedig pályázati pénzekből biztosítanak.

Temerin

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.