Ugrás a tartalomra

Temetői kápolnabúcsút tartottak Regőcén

2022.09.15
21:53
2022.09.16
16:58
Forrás
Pannon RTV
A kápolnát a kétezres évek elején újították fel.

A nyugat-bácskai falu kápolnáját a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelték fel, 2010 óta pedig hagyományosan minden évben összegyűlnek a lakosok és az elszármazottak, hogy megemlékezzenek a faluról, rokonaikról és közös szentmisén vegyenek részt.

A helyiek szerint Regőcének nem több mint 1000 lakosa van. A faluban szlávok, németek és magyarok élnek. A legtöbben csak olyan alkalmakra utaznak vissza, mint a hagyományos kápolnabúcsú. Kumi Jánosné: „Mindig templomba járók voltunk, én a legjobban, de a szüleim és a férjem is. A kápolnabúcsún is jelen szoktunk lenni, azelőtt összeadakoztunk, de most már szegények maguk maradtak. Hogy is bírjak a ravatalozók, nem tudom.”

Kumi Jolán és családja 33 éve költözött el Regőcéről, de ennek ellenére fontosnak tartják, hogy időnként újra meglátogassák régi falujukat. „Amióta anyukám nincs itt, azóta kizárólag a templomba és a temetőbe jövök el. Amíg anyukám itt élt, addig hozzájuk jártunk. Vallásos család vagyunk, nagyon sokat jelent nekünk ez a kápolnafelújítás, mert az összefogás szimbóluma.”

A regőcei temető kápolnája minden lakos és elszármazott szívéhez közel áll, ugyanis sokuknak itt nyugszik a családja és rokona - mondta Drobina Gábor zombori káplán. 2010 óta, amióta hagyománnyá vált a kápolna búcsúja, minden évben ellátogatnak ide a környező településekről és Magyarországról, így egyfajta zarándokhellyé vált a falu. „2010 óta minden évben megünnepeljük a kápolna búcsúját. A kápolna pedig a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére lett szentelve, szimbolikus, hiszen temetőkápolnáról van szó. Amit még hozzátennék, érdekes és fontos, hogy a környező magyarországi falvakról, Bácsszentgyörgy, Gara és Katymár és az itteni őrszállás hívei eljönnek erre a szentmisére, ünnepségre. Mondhatni, hogy zarándok hely lett belőle.”

A regőcei kápolnát a kétezres évek elején újították fel, így ravatalozóként is használhatóvá vált. 2011-ben, a kápolna fennállásának 150. évében a 12 stáció is felújításara került, új képek kerültek a kápolna falára.

Regőce
Zombor
Drobina Gábor
kápolnabúcsú

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.