Ugrás a tartalomra

Templombúcsút tartottak Törökbecsén

2022.08.11
13:39
Forrás
Pannon RTV
A település központjában lévő katolikus templomban megtartott ünnep hosszú hagyományra tekint vissza, hiszen azt a bánáti faluban 213 éve minden évben augusztus 11- én, Assisi Szent Klára napján szervezik meg.

A törökbecsei Assisi Szent Klára templomot Hadzsi Mihail kegyúr építtette, akinek fia a görögországi Sissány településről származó Klárát vette feleségül. Az ő jótékony tetteinek emlékére lett Assisi Szent Klára az 1809-ben felépült templom védőszentje. A település katolikus hívői minden évben lelkesedéssel várják a búcsút, aminek fénypontja a megnyugvást árasztó szentmise, de nem marad el a kirakodóvásár sem, aminek különösen a kicsik örülnek a legjobban.

A szent liturgián régebben többen vettek részt, azonban a lelkes hívek nem hagyják cserben templomaikat- emelte ki Mellár József, a törökbecsei Assisi Szent Klára valamint az aracsi Szent István király templom egyházközösségének plébánosa. Hozzátette, a templombúcsú évszázadok óta a híveknek változatlan üzenetet sugall, azt hogy ne feledkezzenek el az egyházközség és a templom védőszentjéről.

A törökbecsei valamint az aracsi egyházközösség mintegy 2300 hívőt számlál, akik a búcsú varázsát augusztus 20- án, a Szent István király templomban élhetik majd újra át.

Törökbecse
templom
templombúcsú

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.