Ugrás a tartalomra

Templomséta a lokálpatriotizmus erősítéseként

2022.05.14
12:50
2022.05.14
17:19
Forrás
Pannon RTV
Templomsétát szervezett Zentán a községi Jézus Szíve Plébánia és a Gyermekbarátok Egyesülete. A szervezők célja az volt, hogy a város nevezetes, gyakran feledésbe merült templomainak történetét megismerjék az érdeklődők.

A startállomásnak számító Jézus Szíve Templom mellett többek között a zentai Zsinagógát, valamint a Szent Antal templomot is megtekintették az érdeklődők. Burány Imre örömmel vett részt a sétán. „Örülök, hogy társaságban vagyok, meg különben legelőször is a legfőbb ok az, hogy hívő vagyok. Hiszek Istenben és szeretném, hogy minél többen legyünk, hogy lássák azt, hogy mégis vannak, akik hisznek, mert manapság már nagyon kevesen hisznek Istenben.”

Ágó Katalin a Musica Sacra templomkórus tagjaként értesült a programról. „Örömmel csatlakoztam, mert mint tanítónő úgy gondolom, hogy kötelességem, hogy minél jobban megismerjem a község épületeit, templomait és a munkámban is tudjam majd hasznosítani.”

A lokálpatriotizmus erősítéseként szervezett hazai és külföldi események hatására szervezték a zentai gyalogtúrát is.

Rácz Szabó István, koordinátor, Jézus Szíve Templom, Zenta: „Elég sok zentai van, aki látja nap mint nap a templomokat, de lehet, hogy kevés információja van róla. Azt tartottuk fontosnak, hogy mivel Zenta ilyen téren nagyon gazdag, tehát öt katolikus temploma van, kápolnája van a kórházban, a legrégebbi épület egy szerb ortodox templom, tehát jó lenne ezt egy csokorba összefogni és akkor megnézni, információkat gyűjteni róla.”

A templomsétát idén első alkalommal tartották meg a községben. Olyannyira nagy volt az érdeklődés, hogy a szervezők már a következőn gondolkodnak és több látnivalóval is bővítenék a programot.

Ivković Róbert, állandó diakónus, Jézus Szíve Templom, Zenta: „Egyrészt közösségben vagyunk, együtt vagyunk, hiszen kb. 50 személy jelentkezett erre, sétára. Kicsik, nagyok, idősebbek, fiatalabbak egyaránt. Másrészt ennek van egy vallási, helytörténeti jellege is, ugyanis vannak, mondjuk, akik nem ismerik akár saját városuknak is a templomait, vannak, akiknek ismerősek, viszont nem tudnak némely érdekes dolgokat egy-egy templom történetéről.”

A zentai templomséta megszervezését a magyar kormány támogatta.

Zenta
templomséta
Jézus Szíve Plébánia

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.