Ugrás a tartalomra

Természetközeli kerékpáros hálózat határon átnyúló közös fejlesztése

2021.06.11
14:22
2021.06.11
16:28
Forrás
Pannon RTV
15 kilométer kerékpárút épülne ki Röszke és Magyarkanizsa között a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Ecobikenet projekt részeként. A beruházást Szeged és Röszke, valamint Magyarkanizsa önkormányzata valósítaná meg.

A EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózatának tizenegyedik vonala Norvégiából Görögországba halad. Az útvonal Magyarországon és Szerbián is áthalad. Ezért a határ menti Szeged, Röszke és Magyarkanizsa önkormányzata közösen vesz részt a kerékpárút fejlesztésére irányuló programban.

Dávid József, koordinátor: „Ami Magyarkanizsa önkormányzat része, az az, hogy a Horgoson meglévő kerékpárutat kibővítsük, és egészen Horgos falu végéig meg fog valósulni egy kerékpárút, ami több mint 1800 méter hosszú.”

A magyarországi partnertelepülés Röszke, a központtól a kishatárátkelőig építi majd ki a kerékpárutat. Az adott szakaszon két szervizpont is helyet kapna. Továbbá a szegedi önkormányzat támogatásával kerékpárállomásokat telepítenének. A projekt fő hordozója a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság.

Vígh Lóránd, a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság munkatársa: „A célkitűzés egy olyan tervdokumentációnak az elkészítése, ami alapjául szolgál egy kerékpárútnak a kiépítéséhez. Horgoson keresztül a hiányzó szakaszok épülnek ki, mert valójában létezik bicikliút Horgos, Magyarkanizsa területén, viszont azokat, amik még nincsenek kiépítve és igény lenne rá, majd ezeket az útszakaszokat foglalja magában ez a tervdokumentáció, és a kiépítése egy következő fázisban fog bekövetkezni.”

A tervek szerint összesen 15 kilométer hosszú kerékpárút épül ki. A Tisza-menti útszakasz turisztikai táblákkal is bővül.

kerékpárutak
Magyarkanizsa
képzés
Dávid József
Víg Lóránd
Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.