Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szalai Adrián

Tiszta, rendezett környezet a Topolyai-tónál

2021.05.15
14:37
2021.05.15
17:48
Forrás
Pannon RTV
Munkaakciót szerveztek délelőtt a Topolyai-tó körül. A helyiek mellett az intézmények és a civil szervezetek is aktívan kivették részüket a zöld felületek és tó környékének megtisztításában.
Pannon RTV/Szalai Adrián

Több mint száz önkéntes jelent meg a tavaszi megújulás jegyében megrendezésre kerülő munkaakcióban Topolyán – mondta el stábunknak Mirić Námesztovszki Kornélia. Topolya Helyi Közösségének tanácselnöke kiemelte: „Az idei év mondhatom, hogy az első év, hogy nem csak a szűk tópartra, tehát a strandra koncentrálunk, hanem teljesen körbe megyünk, a találkozási pont az a művésztelep lesz.”

Pannon RTV/Szalai Adrián

A topolyaiak közös kincsként óvják a tavat és annak környékét. A helyi óvodából 13 fős csapat festette ottjártunkkor a mólót.

Fényszárosi Fekete Tímea, a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója: „Nagyon szeretem a topolyai tavat és nagyon szeretek kerékpározni. A családommal sűrűn kijövünk, illetve a tó körül szoktunk túrákat tenni, mert nagyon szép a tó környéke is, védett övezet is van itt.”

 

A munkaakció keretében betonoszlopokat is elhelyeztek annak érdekében, hogy az autók a strand területére ne tudjanak ezentúl parkolni - hívta fel a figyelmet Szatmári Adrián Topolya polgármestere.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ennyire fontosnak tartják az emberek a civil szervezetek, és mindenki ezt a munkaakciót és azt, hogy ekkora figyelmet szenteljünk a topolyai tópartnak. Ez egy nagy kincs számunkra, topolyaiak számára és egy nagyon fontos idegenforgalmi helyszíne Topolyának, ezért is folyamatosak a fejlesztések a Topolyai-tó partján.”

Pannon RTV/Szalai Adrián

A polgármester hozzátette, az idei évben felújításra került az első városi móló, azonban a többi móló a tervek szerint a hónap végére készülhet el, emellett a tó halasítása és a köztisztaság fenntartása is fontos feladat idén is a település életében - részletezte Szatmári Adrián.

Topolya
Topolyai-tó
Szatmári Adrián
Fényszárosi Fekete Tímea
Mirić Námesztovszki Kornélia

Kapcsolódó tartalmak

Most

22:56

Olaszország-Svájc 3-0

Az olasz labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte Svájc csapatát Rómában, az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, ezzel a nyolcaddöntőbe jutott.
20:17

A 6 hónapos Boško segítséget kér

Boško 2021. január 14-én született Újvidéken. Három hónapos volt, amikor a szüleinek feltűnt, hogy nem a korának megfelelően fejlődik. A vizsgálatok után jött a diagnózis: SMA1 - gerinc eredetű izom atrófia, 1. típus.
17:28, Frissítve: 19:53

Nyílt napok a szabadkai ATB Severben!

A szabadkai ATB Sever vállalat minden szerdán 12 órától nyílt napot szervez, a Mágneses mezők 6-os szám alatt található üzemében. A nyílt napok célja, hogy az érdeklődők megismerjék a vállalat nyújtott álláslehetőségeket.

Népszerű

Két bácsfeketehegyi kamasz fulladt vízbe

Két bácsfeketehegyi fiú belefulladt a Kúla-Kishegyes-csatornába. A 14 és 16 éves fiúk a Szikics és Kishegyes közötti szakaszon fürödtek, ott történt a tragédia - erősítették meg a szerb közmédiának a Szabadkai Rendőrkapitányságon.