Ugrás a tartalomra

Tíz egyesületből 23 gyerek költözött be a magyarkanizsai sportkomplexumba

2021.09.02
12:25
2021.09.28
13:15
Forrás
Pannon RTV
Benépesült a Vajdasági Birkózóakadémia. Szeptember elsején tíz klubból érkeztek gyerekek az egész tartomány területéről. Elkezdődött az edzésprogram.

A reggeli órákban már nagyban folynak az edzések a Vajdasági Birkózóakadémián. A fiatalok lelkesek, hiszen nagy lehetőségnek tartják, hogy itt és ilyen körülmények között tudnak fejlődni.

Novics Dávid, Bácskertes: „Eddig maximálisan meg vagyok elégedve, mivel minden lehetőség adott számunkra, napi két edzésünk van, nagyon jók az edzések, edzőpartnerek, edzők, maximálisan jók.”

Tíz különböző klubból érkeztek gyerekek, és szinte mindenki más-más településre jár iskolába. Az edzéseket az iskolai kötelezettségekkel is össze kell hangolni.

Újhelyi Sándor, edző, Vajdasági Birkózóakadémia: „Próbálunk alkalmazkodni az iskolához, a gyerekek nagyobb része délelőttös ebben a hónapban, úgyhogy azoknak délután folyik az edzés, akik pedig délután járnak iskolába vagy vannak olyanok, akik nem járnak iskolába, azoknak délelőtt tudunk edzést tartani. Most is például egy délelőtti edzést csinálunk.”

Vajdaság egész területéről érkeztek bentlakók. A 23 sportolóval hat edző foglalkozik napi szinten.

Bálint Zoltán, az akadémia ügyvezetője elmondta, a tanév zökkenőmentesen kezdődött.

„Tegnap elkezdődött az edzésprogram is, megtartottuk az első edzést is, a bejárókkal együtt több mint 40-en voltak a teremben, ami egy fantasztikus látvány volt. Ami külön megelégedés volt számunkra, hogy az első edzést meglátogatta a Szerbiai Birkózó Szövetség elnöke, Željko Trajković és a fiúkkal együtt edzett az aktuális Európa-bajnok, Nemes Máté.”

Amint elkezdődnek a hétvégi felkészítő edzések, a magyarkanizsai sportkomplexum más egyesületeknek is helyet ad majd, így együtt és közösen fejlődhetnek a sportolók - tette hozzá az ügyvezető.

Vajdasági Birkózóakadémia
sportkomplexum
Újhelyi Sándor
edző
Bálint Zoltán
ügyvezető
Nemes Máté
Željko Drajković
birkózóakadémia
Magyarkanizsa

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.