Ugrás a tartalomra

Több fejlesztés is megvalósult az elmúlt időszakban Kúlán

2018.11.28
19:59
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
A nyugat-bácskai településen a legutóbbi népszámlálási adatok szerint mintegy 3000 magyar ajkú polgár él. A fejlesztések célja elsősorban a helyi lakosság itthon tartása.

A beruházásokat többek között a magyar kormány és a tartomány támogatásával valósították meg. Az elmúlt időszakban megvalósult beruházásokról Valka Károly, a VMSZ helyi szervezetének elnöke beszélt Közügyek című műsorunk vendégeként.

Valka Károly, kúlai elnök, VMSZ: „Felújítottuk nagyjából a Népkört - legalább kívülről -, most még a belső részeket kell megoldanunk, de ugyanúgy az iskolában is törekszünk arra, hogy minél jobb feltételeket adjunk a magyar nyelven tanuló, és általában a diákoknak. Ez mind arra serkenti a kúlai magyarokat, hogy anyanyelvükön tanuljanak tovább és ápolják a nyelvüket.”

fejlesztés
Kúla
Valka Károly

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.