Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szkocsovszki László

Topolya 1,66 milliárd dinárból gazdálkodhat jövőre

2020.12.23
13:30
Forrás
Közlemény
1,66 milliárd dinár a jövő évre tervezett községi költségvetési keret Topolyán - erről döntött a Községi Képviselő-testület.

A keret 149 millióval kevesebb a tervezettnél. Szatmári Adrián polgármester elmondta, hogy a csökkenés ellenére nincs veszélyben az önkormányzat működése és a megkezdett nagyberuházások pénzelése is biztosított. Mint fontos projekteket elsősorban a szennyvíztisztító telep és a szennyvízelvezető rendszer főágának kiépítését, valamint a fürdőkomplexum megépítését emelte ki. Ez utóbbi következő fázisának megépítésére 260 milliót irányoztak elő, míg a szennyvíztisztítóra 181 milliót. A község által alapított közvállalatok és intézmények munkatervét is elfogadták, valamint a községi alapítású intézmények és közvállalatok igazgató-, illetve felügyelőbizottsági tagjainak felmentéséről és az újak kinevezéséről is döntöttek. A Szociális Központ igazgatói tisztségére ismét Jasmina Zimonjićot nevezték ki. A költségvetésben eszközöket irányoztak elő a járvány elleni védekezésre is.

Topolya
Községi Képviselő-testület

Most

14:15, Frissítve: 14:25

A hétvégén Folk Music Fest

Május 27-én és 28-án tartják a nyolcadik Folk Music Fest népzenei fesztivált a Palicsi Vigadó teraszán. Pénteken a Juhász zenekar nyitja meg a koncertsorozatot, szombaton délután fiatal népzenei együttesek fellépésével folytatódik a rendezvény.
12:21

Nemezeltek a magyarkanizsai gyerekek

A nemezelés alapjait sajátíthatták el a magyarkanizsai fiatalok a Dobó Tihamér Képtárban szerda délelőtt. A negyedik osztályos diákok a nemezt, mint anyagot és a felhasználási lehetőségeit is megismerhették.

Népszerű

Rossz hír a földművesek számára

Folytatódik a meleg időjárás térségünkben, holnaptól egészen péntekig már nem kell számítani csapadékra - olvasható a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzésében.

Miből mennyit vihetünk magunkkal külföldre?

Hamarosan elkezdődik a nyári szabadságok ideje. Utazásunk előtt jó tudni, hogy külföldi nyaralásunk során milyen értékben vihetünk magunkkal készpénzt és egyéb dolgokat úgy, hogy ne büntessen meg bennünket a szerb vámhivatal.