Ugrás a tartalomra
Express Channel

Topolya: Idén 38,4 millió dinárt különítettek el a civil szervezetek támogatására

2019-01-11
15:29
2019-01-11
17:40
Forrás
Pannon RTV
2019-ben újdonság, hogy a tűzvédelem területén tevékenykedő egyesületek is pályázhatnak a topolyai önkormányzatnál.

A Topolya Község területén lévő művelődési központokat és egyesületeket, kulturális rendezvények megszervezését, a szociális és gyermekvédelmet, a gazdasági fejlődést elősegítő programokat, a környezetvédelmi tevékenységet, a monográfia- és könyvkiadást, a lapkiadói tevékenységet, az egyházak és hitközségek munkáját, valamint a sportszervezeteket támogatják. Újdonság idén, hogy a tűzvédelem területén tevékenykedő egyesületek is pályázhatnak. Az eszközökre olyan szervezetek pályázhatnak, amelyek a 2018-ban kapott eszközök felhasználásával megfelelő módon el tudtak számolni.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „A pályázatok beadásának határideje január 22-e. Úgy gondoljuk, hogy 30-a, vagy 31-e, tehát január végéig az elbírálásoknak meg kell történniük, február elején a szerződések megkötése, utána pedig az eszközök biztosítása következik. Úgy gondolom, hogy február elején ez rendben lesz. Akkor azt lehet mondani, hogy a januári kifizetések mindenféleképpen februárban történnek, tehát késésekre és halasztásokra sem számítunk.”

Topolya
Kislinder Gábor

Most

17:24, Frissítve: 17:34

Jó termést remélnek a szőlészek

A legtöbb észak-bácskai szőlősben alszanak még a tőkék. Ez a csapadékmenetes, a szőlőtőkékre még hűvös idő a legjobb metszésre. Eddig a legtöbb helyen a betakart tőkék bontása történt meg.

Népszerű

Bombarobbanás történt Topolyán

Csütörtök éjjel fél tizenegy körül a Ljubljanai utca 16-os szám alatt, B. L. otthona előtt robbant a bomba egy magyar rendszámtáblás autó alatt – adta hírül egy helyi (mojabackatopola.rs) hírportál.
Mentőautó

Holtan találtak egy 15 éves fiút Topolyán

A topolyai Bartók Béla utca egyik házában ma a reggel holtan találták a 15 éves O. A. -t. A kiskorú holttestét állítólag barátjának a dédanyja találta meg az ágyban.