Ugrás a tartalomra

Toros-boros – disznóvágás a topolyai Vásártéren

2020.02.08
15:34
2020.02.25
10:15
Forrás
Pannon RTV
Toros reggeli, forralt bor, tea, hagyományok és sok-sok jókedv – ilyen az igazi bácskai disznótor. Topolyán minden alkalommal jó a hangulat, megtelnek a bendők.

A forrázást követően szalmával pörkölték meg a disznót. Ezután orjára szedték. A szalonnájából töpörtyűt sütöttek. Tóth József böllér elmondta:Ugyanúgy zajlik a disznóvágás, mint 50 évvel ezelőtt. Ugyanazok a töltelékek, az ízek, természetes fűszerekkel, a házigazda szája íze szerint, ahogy parancsolja, a böllérnek az a kötelessége, hogy úgy csinálja meg.

A disznóvágáson évek óta részt vesznek a topolyai Mezőgazdasági Iskola diákjai is. Már nagyon várták, hiszen új dolgokat tanulhatnak meg - mondta Lovra Szabolcski Irén szaktanár. Hozzáfűzte: „Nagyon tetszik nekik, mert látnak is, részt vesznek, ők is kipróbálják magukat. A fiúknak, a hentes fiúknak ez nagyon lényeges. Dicsekedtek is vele, hogy milyen ügyesek voltak. A technikusaink, azok pedig nagyon érdeklődnek a hagyományos konyhaművészet iránt.

A disznóvágás szervezője a Termelők Egyesülete és a topolyai Gazdakör. A rendezvényt 10. alkalommal tartották meg. Leginkább a közösség építéséért, a hagyományok fenntartásáért szervezik meg - emelte ki Tomik Nimród, a Gazdakör alelnöke. Hangsúlyozta: Ha abból indulunk ki, hogy az első disznótoron tíz évvel ezelőtt csak egyet vágtunk le, és az elmúlt 5-6 évben már mindig legalább3 hízót le kell, hogy vágjunk, és ezt javarészt itt a délelőtt folyamán a reggeli formájában el is fogyasztják. Minden este disznótoros bált szoktunk rendezni, ami pedig megszokott maradni, azt javarészt jótékony célra szoktunk felajánlani. Ez az elmúlt 5-6 évben így történik, tehát igyekszünk segíteni a rászorulóknak is.

Minden évben ellátogat és alig várja a rendezvényt Pásztor István is, a VMSZ elnöke. A Pannon RTV-nek elmondta:Az, ami talán egy picikét még inkább ünnepivé teszi, mint az előző években, hogy ebben a felújított épületben került megszervezésre. Sokkal szebbek a körülmények, sokkal rendezettebbek a körülmények. Az, ami pedig az állandóságnak a jele, az a sok ember, a jó hangulat, a kiváló reggeli, az élénk társalgás.

A VMSZ elnöke a közelgő választások kapcsán elmondta, már elkezdték a felkészülést, és reméli, hogy azt a munkát, amit évekre visszamenőleg elkezdtek, folytatni tudják.

vásártér
disznóvágás
disznótor
Topolya

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.