Ugrás a tartalomra

Tovább folytatódik Zentán a zentai csata brand építése

2020.06.17
15:26
2020.06.17
20:28
Forrás
Pannon RTV
Zenta község önkormányzata nyolc évvel ezelőtt kezdte el kiépíteni a zentai csata brandet.

Az édességek, italok és már termékek mellett magasan kiemelkedik az emlékkilátó, amely számos turistát vonz a Tisza-menti városba. A toronyba vezető utat most már színes vitrázsok díszítik, amelyet ma a sajtónak is megmutattak. Egy weboldal is segíti a zentai csata történetének megismerését.

A városháza tornyában három szintet sikerült átalakítani úgy, hogy interaktív módon mutassa be a zentai csata történetét. Az emlékkilátóhoz vezető hosszú lépcsősor mellett most színes üvegablakokat is beépítettek.

Kosiczky András, turisztikával megbízott tanácsos, Zenta KT: „A vitrázsok a zentai csata hőseit, résztvevőit ábrázolják. Próbáltuk a műemlék védelemmel és a Tiffany-vitrázs műhellyel közösen kialakítani, hogy hogyan nézzenek ki, és igyekeztünk, hogy végig vezessünk egy vonalat. Összesen 17 vitrázs fog elkészülni, amelyből jelen pillanatban hetet adtunk át.”

Azoknak, akik többet szeretnének megtudni a zentai csata történetéről, nagy segítséget jelent az újonnan elindult weboldal.

Laskovity Kornél, igazgató, Idegenforgalmi Szervezet, Zenta: „Ez egy hosszú távú építkezés lesz, talán azt mondanám, hogy sose lesz vége, hiszen a csatáról rengeteg információ kering, és nem csak a helyi levéltárban, de az összes európai országban megtalálhatóak a zentai csata jelei. Nagy fába vágtuk a fejszénket, hiszen szeretnénk ezekből az információkból egy hasznos adatbázist összegyűjteni.”

A weboldal jelenleg magyar és szerb nyelven érhető el a www.1697.rs címen, azonban a jövőben szeretnék angol illetve német nyelvű tartalommal is feltölteni.

Zenta
zentai csata
Kosiczky András
Laskovity Kornél

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.